Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kongresszust tartott a világ legnagyobb tartalékos szervezete

Szöveg: U.L. |  2015. augusztus 24. 7:01

Augusztus 3–9. között tartotta szokásos nyári kongresszusát a NATO Tartalékos Tisztek Szövetsége (CIOR), közösen testvérszervezetével, a NATO Tartalékos Egészségügyi Tisztek Szövetségével (CIOMR). A rendezvénynek ezúttal a bulgáriai Szófia adott helyet.

A konferenciára a magyar tagszervezetet, a Magyar Tartalékosok Szövetségét (MATASZ) is meghívták, ennek megfelelően a MATASZ részéről a CIOR rendezvényein hazánkat Szalay-Bobrovniczky Kristóf t. százados, a MATASZ új elnöke, új CIOR-alelnök és dr. Ujházy László alezredes, a CIOR korábbi alelnöke, korábbi MATASZ-elnökhelyettes képviselte.

1595999140

A tartalékosok, tartalékos tisztek jelentőségét, presztízsét, szervezeteik fontosságát a NATO-ban az is bizonyítja, hogy a védelem ügyét támogató civil szervezetek sokaságában az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének mindössze négy parlamenti és civil szervezettel van megkülönböztetett kapcsolata: ezek között a CIOR és a CIOMR is ott van. A NATO Katonai Bizottsága 1988. március 27-én, MC 248/1 számú határozatában ismerte el a CIOR és a CIOMR működését. Ez erős legitimitást ad ezeknek a szervezeteknek, továbbá nemzeti tagszervezeteiknek.

A CIOR pártpolitika-mentes, nonprofit civil szervezet, amely napjainkban hozzávetőlegesen 1,3 millió tartalékost képvisel. Legfőbb célja az együttműködés erősítése a NATO-tagállamok tartalékos szövetségei között, valamint a NATO iránti szolidaritás erősítése. A szövetség fő feladata a NATO politikájának támogatása, illetve segítségnyújtás a NATO céljainak elérésében. Ahogy a tagállamok tartalékos szövetségei nemzeti keretek között segítik a tartalékosok két bevonulás közötti szellemi és fizikai együtt tartását, úgy a CIOR nemzetközi (szövetségi) keretek között teszi ugyanezt. Hazánk 2000. február 10-én a vált a szövetség teljes jogú tagjává.

1595999140
A CIOR fő rendezvénye a nyári kongresszus, amelyek közül a szófiai a hatvannyolcadik volt a sorban.
Az elnökséget adó Bulgária váratlanul ugrott be házigazdaként, miután négy hónappal ezelőtt kiderült, hogy – az eredeti tervekkel ellentétben – az Egyesült Államok nem tud helyet adni a rendezvénynek. Jóllehet 2009-ben Szófia már otthont adott egy nyári kongresszusnak, a rövid felkészülési idő miatt ez a rendezvény kicsit rendhagyóra sikerült, amit viszont a résztvevők nagyfokú empátiával kezeltek. A rendhagyó jelleg egyik legmarkánsabb megnyilvánulása – a résztvevők kisebb létszámán kívül – az volt, hogy a CIOR történetében először, a nagy távolság miatt, a kongresszus résztvevőinek nem volt módjuk megtekinteni az igen látványos – a fiatal tartalékos korosztályt talán legjobban megszólító – katonai sportversenyt.

Az érdemi program augusztus 4-én délután, Szófia egyik leglátványosabb részén, az Alekszander Nyevszkij téren tartott ünnepélyes megnyitóval kezdődött, majd a kongresszus helyszínéül szolgáló szállodában, állófogadással folytatódott. Másnap, augusztus 5-én megkezdte munkáját a CIOR Tanács. Itt jelentették be, hogy a továbbiakban Szalay-Bobrovniczky Kristóf t. százados, a MATASZ új elnöke lesz az új CIOR-alelnök. Augusztus 6-án került sor a kongresszus fénypontjának számító, egész napos szimpóziumra, A tartalékosok által nyújtott készenlét és támogatás címmel: ennek során magas beosztású, tapasztalt bolgár, francia, holland, izraeli, spanyol és amerikai előadók beszéltek a tartalékosok felértékelődéséről napjaink összetett biztonsági kihívásai közepette. Hangsúlyozták, hogy a jelenlegi katonai műveletekben nem kizárólag katonai kvalitásokra van szükség, hanem számos olyan civil képességre – méghozzá egyenruhában -, amelyekkel korunk reguláris haderői nem feltétlenül rendelkeznek. Kiemelték a tartalékosok nyújtotta egyedülálló lehetőségeket a haderő és a társadalom közötti kapcsolat javításában, amire fokozott szükség van ezeknél a műveleteknél.

1595999141
Augusztus 7-én folytatódott a CIOR Tanács munkája. Itt a bizottsági beszámolók mellett tájékoztatás hangzott el a szervezet pénzügyi helyzetéről is. A kongresszus zárónapján, augusztus 8-án délelőtt kiszállították a résztvevőket a katonai elsősegély-nyújtási versenyre. Délután átadták a sportverseny díjait, majd a CIOR és a CIOMR elnökei ünnepélyesen lezárták a rendezvényt.

A kongresszus során ismét megmutatkozott, hogy a CIOR a legfontosabb nemzetközi tartalékos szervezet. Most, hogy Magyarországon az önkéntes haderő tartalékkomponense is egyre inkább kiépül, indokolt még nagyobb figyelemmel lenni a CIOR tevékenységére.

Fotó: Henry Plimack

CímkékEMPA