Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konzorcium alakult egy háborús emlékműért

Szöveg: Kovács Zoltán |  2014. január 24. 16:21

Külön szeretném megköszönni az összefogás civil szervezeteinek elkötelezettségét, amivel a Nova Goricai emlékmű ügyét felkarolták, és hogy felvállalták a felújításhoz szükséges anyagiak összegyűjtését is – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára január 23-án, Székesfehérváron.

1595966136
Vargha Tamás bejelentette, hogy a felújításhoz szükséges összeg hiányzó részét a Honvédelmi Minisztérium biztosítja

Kapcsolódva a magyar kormány által létrehozott Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság céljaihoz, konzorciumi megállapodást írt alá tíz budapesti, debreceni, székesfehérvári és nagyváradi civil és a honvédelemhez köthető szervezet képviselője azzal a céllal, hogy lehetőség nyíljon az első világháború emlékeinek alaposabb megismerésére, megmentésére és a jövő nemzedékek számára történő bemutatására.

Az összefogás kiemelt célja az Isonzó folyó melletti Monte San Gabriele hegyen állított emlékmű újjáépítése. 1918-ban itt harcolt a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály.
1917 őszén ez a hegy volt első világháború olasz frontján a térség stratégiailag legfontosabb pontja. A magaslatot a 20. honvéd gyaloghadosztály a budapesti 1., a debreceni 3., a nagyváradi 4. és a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredek védték, aki helyt álltak a komoly túlerővel szemben, ám veszteségük megközelítette a nyolcezer főt. Az 1918 tavaszán a helyszínre látogató császár javaslatára Kratochvil Károly ezredes, a nagyváradi 4. gyalogezred parancsnoka négy emlékgúlát építtetett az Isonzónál vívott legvéresebb harcok helyszínén. Ezek közül napjainkra hármat mára már felújítottak, egyedül a szlovéniai Nova Gorica területére eső, nemrégen megtalált negyedik gúla romos állapotú.

1595966136
A megállapodás aláírása

2013. novemberében a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének kezdeményezésére helyi civil szervezetek összefogásával megkezdődött a felújításhoz szükséges pénz gyűjtése, amihez elsőre a Szél Kálmán Alapítvány egy borárverés megszervezésével csatlakozott, majd a szervezők megkeresték azon városok társszervezeteit is, ahonnan a Nova Goricánál harcoló ezredek származtak. Az összefogás eredményeként a felújításhoz szükséges mintegy két és félmillió forint fele összegyűlt.

A konzorcius elnöki felkérését elfogadó Vargha Tamás a fennmaradó összeggel kapcsolatban elmondta: „A Honvédelmi Minisztérium, az emlékmű felújításához szükséges összeg hiányzó részét kipótolja, hogy ez év májusában, a Hősök Napján, az újjáépített emlékműnél együtt emlékezhessünk az ott elhunyt honvédekre".

1595966136
A konzorcium szervezeteinek képviselői

* * *

A konzorciumi megállapodás tagjai:
Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete;
Pro Liberta Partium Egyesület; Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány; Fehérvár Tiszti Kaszinó Honvéd Hagyományőrző Egyesület;
Széll Kálmán Alapítvány székesfehérvári csoportja;
Budapesti Tiszti Kaszinó Egyesület;
Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete;
Várszövetség; a nagyváradi magyar civil szervezetek jogi személyiség nélküli szövetsége;
Magyar Tartalékosok Szövetsége Közhasznú Egyesület;
Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft.

1595966137
A megállapodás

Fotó: a szerző felvételei