Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közel száz halott líbiai összecsapásokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 24. 16:29

Legalább nyolcvanhatan meghaltak és százhuszonnyolcan megsebesültek törzsi milíciák, a hadsereg és kadhafista fegyveresek közti összecsapásokban Líbia déli részén – közölték kórházi források az AP hírügynökséggel január 23-án, csütörtökön.

A néhai diktátor, Moammer Kadhafi egykori hátországa részének számító Szabha település környékén kialakult harcok egy törzsi viszályt érintő megtorló támadás miatt kezdődtek két héttel ezelőtt. Később a kadhafisták egy helyi katonai támaszpontot is elfoglaltak a környéken, ami miatt a hadsereg is beavatkozott az összecsapásokba.

Ezzel párhuzamosan egy csütörtökön közölt kormányjelentés arról számolt be, hogy 2013-ban 643 ember vesztette életét erőszakos cselekmények folytán a Kadhafi 2011-es megbuktatása óta súlyos közbiztonsági problémákkal küzdő észak-afrikai országban.

A jelentésből az is kiderült, hogy eddig a Kadhafi elleni felkelésben részt vett 170 ezer fegyveresnek csak kevesebb mint harmadát sikerült integrálni a biztonsági erőkbe, s bár az országban összesen 250 ezer rendőr teljesít szolgálatot, a hatóságok munkája egyáltalán nem hatékony.

A dokumentum szerint az országban rengeteg fegyver van illetéktelen kézben, a különböző milíciák egyáltalán nem tisztelik a törvényt és teljes büntetlenség mellett garázdálkodnak országszerte.

Líbia biztonsági helyzetét jellemzi, hogy tavaly egy milícia egy rövid időre Ali Zeidán kormányfőt is túszul ejtette.