Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Támad a tél – készenlétben állnak a katonák!

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. január 24. 16:30

Az idei téli szezon első komolyabb havazása kezdődött meg január 24-én, pénteken délelőtt Magyarországon. Az előrejelzések szerint a délnyugati országrészben szombat estig akár 25-30 centiméternyi friss hó is eshet, és a feltámadó szél miatt hóátfúvások is várhatóak. A Magyar Honvédség kijelölt erői is készen állnak a segítségnyújtásra. (Frissítve: január 25. 15:50-kor!)

15:50

Több helyen visszavonták a figyelmeztetéseket

Több megyében visszavonta az erős hófúvás miatt kiadott figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délután, de nyolc megye egyes járásaiban a következő órákban is hótorlaszokat emelhet a szél.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a hófúvás miatt továbbra is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben Somogy és Zala megyében. Elsőfokú a figyelmeztetés Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel itt 24 óra alatt több mint 10 centiméternyi hó is hullhat.

A meteorológiai szolgálat azt írta: a Dél-Dunántúlon megszűnik a havazás. Szombaton a Dunántúl déli és nyugati részén, illetve az északkeleti megyékben az erős, olykor viharos északi, északkeleti szél hófúvást, a vastag hóval borított zalai és somogyi tájakon erős hófúvást okoz. Éjszaka mindenütt mérséklődik a szél, megszűnik a hófúvás.
A hőmérséklet szombat éjszaka a vastag hóval borított Dél-Dunántúlon mínusz 15 Celsius-fok alá süllyedhet.

Az Alföldön és északkeleten vasárnap reggelig további 3-10 centiméteres hóréteg alakulhat ki. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében helyenként 15 centiméter friss hó is hullhat.

Vasárnap az északkeleti határvidéken és az Alpokalján fordulhat elő gyenge havazás.

* * *


12:44

A legfrissebb katonai meteorológiai előrejelzés itt olvasható!

* * *

10:32

Két megyében másod-, tizenegy megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben

Két megyében másodfokúra emelte a hófúvás miatt kiadott figyelmeztetését a meteorológiai szolgálat. Tizenegy megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a hófúvás, illetve a várható jelentős mennyiségű hó miatt.
Az ország több területén a következő órákban is hótorlaszokat emelhet a viharos szél.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat kora reggel az MTI-hez eljuttatott, éjfélig szóló veszélyjelzése szerint Somogy és Zala megyében narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben az erős hófúvás miatt.
Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Veszprém megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki ugyancsak a hófúvás miatt.
Emellett 24 óra alatt több mint 10 centiméternyi friss hó hullhat Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén. Ezért ezeken a területeken a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A meteorológiai szolgálat azt írta: lassanként a Dunántúl déli területein megszűnik a hóesés, míg az Alföldön és északkeleten további, általában gyenge, közepes intenzitású havazás várható. Éjfélig ezeken a területen (kelet felé növekedve) további 3-10 centiméter hó valószínű, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azonban 10 centiméternél is több friss hó is hullhat.
Zala és Somogy megye nyugati részén (kisebb területen) az erős szél a vastagabban hóval fedett területeken a nap első felében még erősebb hófúvást okozhat.

A keleti megyékben várhatóan a késő esti órákig a hóréteg növekedésével az erős szélben szintén (nagyobbrészt gyenge) hófúvásra lehet számítani – tették hozzá.

* * *

10:01

1595966138
Orfűn mentett egy hóban elakadt autóbuszt pénteken a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Rába tehergépjárműve (fotó: MH 64. BSZJLE)

* * *

07:59
Országszerte csaknem 200 esethez riasztották a tűzoltókat

A havazás kezdetétől, a leginkább érintett öt megyében több mint száz, országosan pedig csaknem kétszáz, a téli időjárással összefüggő esethez riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombat hajnalban az MTI-vel.

Hajdu Márton kifejtette: a leginkább érintett Baranya, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében összesen 113 olyan beavatkozást hajtottak végre a tűzoltók, amely egyértelműen a téli időjáráshoz volt köthető.
Szombatra virradóra a szolgáltatók szakemberei helyreállították az áramellátást Kiskőrösön, ahol egy trafó meghibásodása miatt több mint 1700 fogyasztónál nem volt áram. Elhárították a Somogy megyei hibát is, ott egy fa dől az elektromos vezetékre, több mint 2100-an maradtak szolgáltatás nélkül átmenetileg. A Vas megyei Bajánsenyén szintén vezetékszakadás miatt 54 fogyasztónál nem volt áram.
A havazással érintett területeken számos baleset történt a közutakon. Baranya megyében, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyében több jármű elakadt, köztük számos busz.

1595966138
Pénteken az M7-es autópályát is le kellett zárni, ahol több kamion ütközött össze (fotó: Varga György – MTI)

Hajdu Márton ismertetése szerint Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye védelmi bizottsága döntött úgy pénteken, hogy közlekedési korlátozásokat vezet be, ezek a 7,5 tonnánál nehezebb teherautókra vonatkoztak.
Szombaton hajnal háromkor Zalában feloldották a kamionok belépési tilalmát, azonban a másik három megyében a korlátozó intézkedések továbbra is érvényben vannak, tehát ott az M6-os és az M7-es autópályák kivételével még mindig nem közlekedhetnek a nehéz teherautók. Ez érinti a Horvátország felől Somogy, illetve Baranya megyébe belépni szándékozó kamionokat. A szükségparkolókban veszteglő sofőrök ellátását a karitatív szervezetek bevonásával biztosítják. Az említett két sztrádán az M0-s körgyűrűtől a teljes szakaszon még mindig díjmentes a közlekedés.
A katasztrófavédelem a havazás kezdete óta különböző csatornákon keresztül tájékoztatja a lakosságot.

Az OKF és a megyei igazgatóságok honlapjain keresztül az aktuális helyzetről, a követendő magatartási szabályokról tájékoztatta a közvéleményt. A Veszélyhelyzeti Értesítési Szolgáltatáson 77 üzenet jutott el az alkalmazást használókhoz, emellett ezen a felületen az Országos Meteorológiai Szolgálat több mint 80 üzenete is megjelent. A főigazgatóság saját hivatalos Facebook-oldalán 32 posztot helyezett el kimondottan a hóhelyzettel kapcsolatban – ismertette a szóvivő.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat hajnali tájékoztatása szerint az országban nincs elzárt település és minden út járható.

Pénteken a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatokba bevont erői 8 esetben nyújtottak segítséget, 3 kamion, 5 autóbusz mentésében működtek közre.

* * *



02:20

1595966138
A Magyar Honvédség katonái egy elakadt buszt mentenek Lothardon. (fotó: BM KI)

* * *

00:43
A Magyar Honvédség Rába H-18-as típusú tehergépjárműje Szilágy településre indult, ahol egy elakadt autóbuszt kell kimenteni. 


* * *


00:03

A pénteki nap utolsó honvédségi bevetése egy orfűi autóbusz műszaki mentése volt a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatok ellátásába bevont erőinek.

* * *

21:09

Új honvédségi bevetés: a Baranya megyei Lothard településen egy menetrend szerinti buszjárat fordult keresztbe az úton. A honvédségi nehéz terepjáró a tűzoltókkal úton van a mentés helyszínére.



* * *


21:01

Pécsről az egyik katonai terepjáró tehergépjármű elindult Erzsébetre egy elakadt autóbusz műszaki mentésére.

* * *

18.21
A két tehergépjármű megérkezett Pécsre. Útjuk során öt kamion és egy busz műszaki mentését végezték el.

* * *

18.10
A Pécs felé tartó tehergépjárművek jelenleg is mentenek: Mánfa-Pécs közötti útszakaszon az egyik az úton keresztbe fordult kamionok mentésben segédkezik, a másik egy árokba borult autóbusz műszaki mentését végzi.



* * *

16:43
A Pécs felé tartó két katonai tehergépjármű máris feladatot kapott. Oroszlónál segédkezett egy – az úton keresztbe fordult – kamionnak. A mentést követően további négy új feladatot kaptak: jelenleg Magyarszéknél mentenek elakadt gépkocsikat.

1595966139
Elakadt kamion Délnyugat-Magyarországon

* * *


16:30

Dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Operatív Törzs vezetőjének csütörtök délutáni megkeresésére, Zala, Somogy és Baranya megyére vonatkozóan – elrendelte Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer egyes elemeinek készenlétbe helyezését.
A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte működését a Katasztrófavédelmi Operatív Törzs (KOT), a székesfehérvári MH Összhaderőnemi Parancsnokságon pedig a Központi Operatív Csoport. Az OKF Operatív Törzsével pedig a tárca két összekötője tartja a kapcsolatot, hogy az esetleges kirendelési igények minél hamarabb megérkezhessenek a Honvédelmi Minisztériumba.

Péntek reggel az OKF Operatív Törzse konkrét kirendelésre való igényt is megfogalmazott a Honvédelmi Minisztériumnak: e szerint két terepjáró tehergépjármű, szakszemélyzettel, elindult Pécsre, amelyeket szükség esetén az elakadt gépjárművek mentésénél lehet bevetni – együttműködve a katasztrófavédelem egységeivel. A honvédségi gépjárművek azóta meg is érkeztek a Baranya megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság laktanyájába.

Még csütörtökön a Magyar Honvédség négy alakulatánál rendelték el a téli veszélyhelyzetet felszámoló munkacsoportok felállítását, amelyek Somogy, Zala és Baranya megye területén, valamint a keleti országrészben állnak készen a szükséges beavatkozásra.
Szükség esetén további erőket vonhatnak be a mentési munkába.

1595966139
Délnyugat-Magyarországon akár 25-30 centi hó is eshet szombat estig