Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszorúzás az Irinyi-laktanyában

Szöveg: Honéczy Júlia |  2016. május 22. 13:06

Az Irinyi-laktanya életében a történelmi múlt és a jelen találkozik – hangzott el azon a megemlékező és kopjafa-koszorúzási ünnepségen, amelyet a napokban tartottak a fővárosi laktanyában.

Az ünnepségen – amelyen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) parancsnoki állománya, valamint az az alakulat szállítózászlóaljának katonái vettek részt – a névadó születésének 199. évfordulójáról emlékeztek meg.

1596013867

Elhangzott: a laktanyában szolgálatot teljesítő katonák méltán lehetnek büszkék névadójukra, hiszen korának egyik legnagyobb feltalálója volt.
A biztonságos gyufa továbbfejlesztőjeként ismeri a világ, de az új szemléletű kémia egyik első hazai terjesztője is volt mindamellett, hogy az 1848-49-es szabadságharcban vállalt szerepével is kiemelkedik kortársai közül.
Szó volt arról is, hogy a laktanya első alkalommal az 1950-es években, majd a rendszerváltás után, 1992-ben vette fel ismét az Irinyi nevet. Ezért az érintett katonai szervek képviselői a laktanya parkjában található kopjafánál Irinyi János születésének évfordulóján minden évben tiszteletüket teszik.

1596013867

Az udvaron felállított – Reizinger István és Arany István közös munkájával készült – kopjafánál koszorúkat helyezett el Baráth Ernő ezredes, a dandár megbízott parancsnoka, Varga István őrnagy, a szállítózászlóalj parancsnokhelyettese, valamint Szilágyi Zsolt alezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnokhelyettese.

1596013867

Fotó: Horniák Dóra