Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszorúzással indították az évet

Szöveg: Vári Anita hadnagy |  2018. január 10. 15:31

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis az évindító állománygyűlés után a délelőtt folyamán Hanzély Pál posztumusz főhadnagy tiszteletére megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartott.

1596043254

A József Attila út és a Százados utca sarkán, az egykori laktanya téglakerítésén látható Hanzély Pál honvéd főhadnagy emléktáblája. A felirat a mindössze 22 éves tiszt önfeláldozó hőstettéről tudósít, egy 91 éve történt nem mindennapi esetről, amikor saját élete árán két szolnoki fiatalt mentett ki a jeges vízből.
1927. január 8-án többen korcsolyáztak a befagyott vízen, de a jég csalóka volt és egy ifjú pár alatt be is szakadt, mindketten a jeges víz foglyai lettek. Hanzély Pál fiatal honvédtiszt egy barátjával ugyancsak a téli sportnak hódolt, ám meghallották a segélykiáltásokat. Azonnal menteni igyekeztek a fiatal lányt és párját. Hanzély a vízbe gázolt, és előbb – a lovagiasság szabályai szerint – az ifjú hölgyet igyekezett valahogy a folyamatosan beszakadó jég tetejére juttatni, de közben maga is bajba került, el-elmerült.

Az ott korcsolyázók sokasága igyekezett valahogy segíteni, így a fiatal jegyespár végül szárazra került és életben maradtak. Nem így a mentésükre önfeláldozóan magát vízbe vető Hanzély Pál honvédtiszt, akit elnyelt a víz. Csak este, sötétedés után találták meg holttestét.
A bázis minden évben koszorúzási ünnepséggel emlékezik meg a hőstettről Szolnok Város Önkormányzatával és a társfegyveres szervek képviselőivel együtt.

Fotó: a szerző felvételei