Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kötelék – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. október 11. 14:18

A tajvani világbajnokság után a Nemzeti Lovardában két edzés között kértük meg az elmúlt év eseményeinek összegzésére Marosi Ádámot. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár főhadnagyával olvasóink legutóbb az árvízi védekezés kapcsán találkozhattak, de azóta – ahogy a mondás tartja – sok víz lefolyt a Dunán…

1595961324
Nyolcadmagammal végeztem el a katonai végzettséggel nem rendelkezők tanfolyamát a szentendrei altiszti akadémián. „Utolsó mohikánok" voltunk, mivel nekünk még hat hétig tartott a kiképzés, a bennünket követőknek – idén január elsejétől – viszont már három hónapig. Úgy vélem, a hat hét alatt megszerzett tudás jó alapot adott a szolgálathoz. Klubom, a honvédséghez közel álló BHSE biztos, stabil hátteret jelentő munkahely biztosításával próbál segíteni élsportolóinak. Én is így kerültem kapcsolatba a haderővel. Parancsnokom, Kun Szabó István dandártábornok a lehető legteljesebb mértékben támogat engem a sportolásban.

Az öttusa, mint katonai sportág, nagyon közel áll a szolgálathoz. Élsportolóként igencsak be kell osztanom minden időmet, hiszen a katonai szolgálat rendszerében élem mindennapjaimat.

Ötödik éve sportolok a BHSE színeiben. Már a kiképzésem alatt is egy teljesen más világba csöppentem. Ez számomra egyszerre volt nehéz is meg egyszerű is. Egyszerű, mert mindig megmondják az embernek, hogy mit kell csinálnia. Egyszerű, mert mindig úgy be van osztva a napom, hogy gondolkodni sem marad időm. Nehéz azért, mert már behatárolódik, hogy mikor milyen ruhát kell felvennem, mikor mehetek oda, ahová szeretnék.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 11-én, pénteken megjelenő számában!)