Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Középpontban a minőség

Szöveg: honvedelem.hu /uni-nke.hu |  2016. január 24. 17:48

A minőségelmélet történetét, módszereit újfajta megközelítésben tárgyalja könyvében prof. dr. Turcsányi Károly, nyugállományú ezredes. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) könyvtárában elérhető kiadványt az egyetemi campus Tudós Kávézójában mutatták be az érdeklődőknek.

http://uni-nke.hu/hirek/2016/01/19/kozeppontban-a-minoseg
„A jövő katonatisztjei számára elengedhetetlenül fontosak az ebben a könyvben megtalálható ismeretek – mondta bevezetőjében prof. dr. Kovács László ezredes. A HHK tudományos és nemzetközi dékánhelyettese szerint a jövő kutatása sokszor fontosabb, mint a jelenkor földhözragadt témáinak feldolgozása. Erről szól a minőségelmélet is, amely oktatott tantárgyként ma már a kar képzési kínálatában is megjelenik.

1596007576

Turcsányi Károlyt méltatva elmondta: a professzor több mint 50 éve kezdte katonai pályáját. Számos felsőoktatási és tudományos társaságnak a tagja, a minőségelmélet egyik hazai tudományos meglapozója.

A könyvet Veress Gábor, a minőségügy szintén neves szakértője mutatta be az érdeklődőknek. Szerinte nincs még egy olyan minőségügyi témával foglalkozó könyv, amelyben annyi pszichológia van, mint Turcsányi professzor művében. A szakmai gondolatok megfogalmazása mellett az ember szerepét hangsúlyosan vizsgálja, de mélyebb gazdasági-társadalmi összefüggésekre is rávilágít a könyv. A kiadvány foglakozik a minőségügy alapfogalmaival, kialakulásával, fejlődésével, a minőségmenedzsment rendszerekkel és a felsőoktatás minőségbiztosításnak kérdéseivel.

Turcsányi Károly hangoztatta: az emberrel egyidős a minőség fogalma, amelyet Arisztotelész is az emberrel kapcsolatos 10 legfontosabb kategória egyikének tekintett. A 1900-as éveket megelőző évszázadokról azonban kevés a szakirodalom, a könyv ezt a hiányosságot is pótolja.

A mű szerzője kiemelte, hogy a felsőoktatás minőségbiztosítása kapcsán szólni kell a különböző hazai és nemzetközi rangsorokról is, hiszen ezek az intézmények minősítésének egyfajta kísérletei.

1596007576

„Tisztában kell lennünk azzal, hogy a felsőoktatás többi szereplője hogy áll hozzánk képest. Ez hozzásegít minket jövőbeni céljaink pontosabb meghatározásához" – hangsúlyozta Turcsányi Károly.

A rendezvényen elhangzott, hogy a magyarországi intézmények közül elsőként, két évvel ezelőtt készült el az NKE minőségstratégiája. Ebben az egyetem követendő értékrendjeit is megfogalmazták a szerzők. A stratégiában olyan hagyományos és modern értékek szerepelnek, mint például a pontosság, fegyelmezettség, a profizmus és a csapatmunka. De az NKE-n specifikumnak tekinthető a hazafias nevelés hangsúlyozása is. A célok között szerepel a nemzetköziesedés erősítése, a nemzetstratégia célok elérésében való hangsúlyosabb szerepvállalás és a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban való jelentős előrelépés.

1596007576

Fotó: uni-nke.hu