Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Középpontban az érték”: az eredmény minket is meglepett

Szöveg: Szendyné Horváth Julianna őrnagy |  2017. november 23. 17:03

A napokban tartotta a Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Egyesület rendezésében az Ország Közepe Klub Középpontban az érték című sorozata beszélgetését. A programba az MH Logisztikai Központ Hadfelszerelés Vizsgáló Osztálya osztályvezetőjét, Lajosbányai István alezredest és dr. Tikász Gyula nyugállományú alezredest, az osztály munkatársát hívták meg.

1596041531

A Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Egyesület rendezésében november 17-én tartották meg az Ország Közepe Klub rendezvényét. A rendezvény fővédnöke Táborfalva polgármestere, Tóth Bertalan és Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka volt.
A klub esti beszélgetésére meghívták az MH Logisztikai Központ Hadfelszerelés Vizsgáló Osztályának vezetőjét, Lajosbányai István alezredest és dr. Tikász Gyula nyugállományú alezredest, aki ma az osztályon közalkalmazottként dolgozik.

A rendezvényt Birinyi András, Táborfalva alpolgármestere és Baráth dandártábornok nyitotta meg. Megnyitójukban mindketten kitértek a honvédség és a település szoros kapcsolatára, amit mindkét fél – a község és az alakulat – egyaránt tovább szeretne mélyíteni.
A mintegy egyórás stúdióbeszélgetésen a két meghívott pályaválasztásáról, munkájuk szépségéről, részvételükről a Katonai és Rendőri Mesterlövő Világkupákon, elért eredményeikről, családjaikról esett szó. Elmesélték, hogy az első versenyen azért indultak el, mert éppen a Szép típusú puska tesztelésével foglalkoztak és úgy érezték, meg kell próbálni, mit tudnak teljesíteni vele.

1596041531

Elmondásuk szerint az esélytelenek nyugalmával indultak el 2004-ben a számukra akkor első világkupán. Az eredmény őket is meglepte: Tikász Gyula első helyezést ért el, Lajosbányai ötödik lett, csapatban pedig a második helyezést hozták el.

A beszélgetés előtt az előtérben ruházati és (hatástalanított) fegyverek bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvény zárásaként toborzó előadást tartott Csuha Ádám törzsőrmester, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság toborzója is.

Fotó: a szerző felvételei