Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös munka, közös célok

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető |  2014. június 30. 15:15

Nemzetközi környezetben adhattak számot felkészültségükről a napokban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának mesterlövészei és aknavetői. A szlovéniai baci, illetve a postojnai lőtéren hegyi körülmények között hajtották végre feladataikat a többnemzeti szárazföldi kötelék (Multinational Land Force, MLF) Clever Ferret 2014 elnevezésű gyakorlatának keretein belül olasz és szlovén katonákkal együttműködve.

A többnemzeti gyakorlat célja, hogy a különböző nációk alegységei közösen, a magyar, olasz és szlovén katonákból álló törzs irányításával hajtsák végre feladataikat. Az aknavető-állomány is ebben a nemzetközi környezetben szerezhetett tapasztalatot a közös munka során.

Takó Zoltán főhadnagy, a tűztámogató részleg parancsnoka elmondta: „A feladat egyik különlegessége az volt, hogy hegyi körülmények között hajtottuk végre: erre még nem volt példa. A tűztámogató elemek nemzetközi környezetben gyakoroltak éleslövészet keretében. A három − magyar, olasz és szlovén − szakasz együtt dolgozott és felváltva látta el a tűzmegfigyelő, illetve végrehajtó alegységek szerepét. Ennek azért volt jelentősége, mert így a három nemzet közös tűztámogatási rendszert működtetett. A tűzmegfigyelő alegység kérte a tűztámogatást, megjelölte a célt, megadta a koordinátákat, a végrehajtó szakasz pedig kiváltotta a tüzet. A lövészet sikerességéért mindkét fél felelős volt, hiszen csak pontosan meghatározott célokra lehet pontosan tüzet leadni."

1595974820

Ugyanezen a helyszínen gyakoroltak a mesterlövészek GEPÁRD M1, SZVD és SZÉP M1 típusú fegyverekkel. Első nap a kis űrméretű fegyverekkel folyt a gyakorlás, úgynevezett nullázást hajtottak végre a katonák 100 méterre, majd ellenőrző lövéseket adtak le 300-tól 800 méterig terjedő távolságokra. A második napon került sor a nagy űrméretű puskák beszabályozására, valamint a bukócélok leküzdésére minden típusú és űrméretű fegyverrel, ahol a kezdőelemek meghatározása elsődleges fontosságú volt. Ez egy komplex feladat, mert a felbukkanó célok esetén elsőként meg kell határozni a távolságot, majd ez alapján beállítani a fegyvert úgy, hogy az megfeleljen az időjárási körülményeknek. „Természetesen tapasztalatot is cseréltünk az olasz és szlovén kollégákkal. Sok új dolgot tapasztaltunk és elmondható, hogy számos gyakorlati jó tanáccsal gazdagodtunk. Nagyon hasznosak ezek a közös gyakorlások, mert olyan alkalmazásokkal is megismerkedünk, amelyek a mi feladatrendszerünkbe is beépíthetők" − hangsúlyozta Csongrádi Mihály főtörzsőrmester, a 39. lövészzászlóalj 1. század 2. szakaszának szakaszaltisztje.

1595974820

Az aknavetőszakasz a Clever Ferret 2014 gyakorlat rá eső részét teljesítette, de a mesterlövészekre még várnak feladatok a szlovéniai gyakorlaton.

Fotó: Massaro Giosue törzsőrmester