Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Küldöttgyűlést tartott a BEOSZ

Szöveg: Magócsi Zoltán |  2013. március 7. 19:26

Évet értékelő és a 2013. évi feladatokat meghatározó küldöttgyűlést tartott a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) március 6-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dísztermében.

1595950524

A honvédelmi tárca legnagyobb ernyőszervezeteként működő, mintegy tízezer fős tagságot
képviselő szövetség 85 önálló tagegyesületének, valamint három tagszövetségének küldöttei
és a küldöttgyűlés vendégei a napirend előtt megemlékeztek a szövetség alapításának
23. évfordulójáról. 

A küldöttgyűlést levélben köszöntötte Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, elismerve a szervezet
tevékenységét. A nyugállományúak érdekében és a katonai hagyományok megőrzése terén
végzett munkájuk elismeréseként számos személy és egyesület vehette át a Honvéd Vezérkar
főnök és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának elismerő oklevelét.

1595950524

Kelemen József
nyugállományú altábornagy, a szövetség elnöke értékelte az elmúlt esztendőt és szólt az idei feladatokról. Elhangzott: a BEOSZ 2013-ban is a nyugállományú katonák és hozzátartozóik érdekvédelmét, a katonai
hagyományápolást, a missziós családok támogatását és a kegyeleti gondoskodásban való
részvételt tekinti legfontosabb feladatának. 

1595950524

Fotók: Kacsó Lajos