Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kutatók éjszakája: idén is részt vesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szöveg: honvedelem.hu /uni-nke.hu |  2016. szeptember 5. 14:40

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) idén is részt vesz a Kutatók éjszakája elnevezésű rendezvénysorozaton, amit szeptember 30-án tartanak.

Az Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalakulása óta közreműködője az eseménynek – ami Európai Unió Bizottságának tíz évvel ezelőtt indított kezdeményezése, célja pedig az, hogy közelebb vigye a tudósi, a kutatói pályát és általában a tudományt a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz.

Az idei Kutatók éjszakáját egy négytagú konzorcium – a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., az RCISD Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont, a Hétfa Kutatóintézet és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat – szervezi.

Az NKE programjainak szervezője az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár.
Idén az egyetem öt telephelyén várják a látogatókat. Az előadók – a négy kar és két karközi intézet munkatársai, valamint az egyetem doktoranduszai – összesen 56 előadást tartanak a már délután kezdődő és késő estig tartó rendezvény során. Az előadások tematikájukban felölelik az egyetem teljes képzési, illetve kutatási portfólióját, sok érdekességet, újdonságot kínálnak minden korosztály számára.

A budapesti programokról részletesen itt, a szolnoki előadásokról pedig itt tájékozódhat.

A programok regisztrációkötelesek – az egyetemi polgárok számára is -, a termek befogadó kapacitása végessége miatt. A regisztráció szeptember 9-én, éjfélkor indul.