Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látogatás a NATO Erőket Integráló Elemnél

Szöveg: Harnócz Gyula őrnagy |  2017. február 16. 7:10

Az Északkeleti Többnemzeti Hadtest Parancsnokság (MNC NE) törzsfőnökének hadműveleti helyettese, Frank W. Tate dandártábornok látogatta meg a napokban a Magyarországon települő NATO Erőket Integráló Elemet (NFIU).

Tate dandártábornokot Garas László ezredes, az NFIU parancsnoka tájékoztatta a magyar NFIU aktuális helyzetéről. A tábornok emlékeztetett az NFIU kiemelt szerepére, valamint az együttműködés fontosságára az NFIU és magasabb NATO parancsnoksága között.

1596027663

A magyar NFIU nemzetközi állományával való találkozása során Tate dandártábornok kijelentette: bár az egyes NATO tagállamokban települő NFIU-k bizonyos mértékig különbözőek, meghatározó szerepük a szövetség egészét tekintve ugyanaz, vagyis, hogy alapos, mindenre kiterjedő koordinációval olyan megfelelő, gördülékenyen működő felületet alakítsanak ki, amely lehetővé teszi a különböző beérkező katonai alakulatok számára a befogadó nemzet egyes rendszereihez való teljes mértékű csatlakozást.

1596027663

Tate tábornok kifejtette: az NFIU feladata nem csupán a NATO VJTF támogatása, hiszen ezen kívül készen kell állnia más olyan katonai rendszerek fogadására is, amelyek szerepet játszhatnak a NATO kollektív védelemmel kapcsolatos feladatainak ellátásában.

1596027664

A magyar NFIU elhelyezési körletének megtekintését követően Tate dandártábornok találkozott a szervezetnél beosztást betöltő amerikai katonákkal, akikkel a NFIU jövőbeni támogatásának lehetőségeit vitatta meg a NATO szempontjából.

1596027664

A program következő részében a tábornok találkozott Mihócza Zoltán dandártábornokkal, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökével. A két katonai vezető a többi között a NATO nemzetek és katonai szervezeteik közötti kapcsolattartás, a kohézió fontosságáról, az információcsere lehetőségeiről tárgyalt és egyetértett abban, hogy a jövőben sorra kerülő NATO gyakorlatokon való részvétel kiemelt jelentőségű és hasznos tapasztalatokat fog biztosítani az NFIU számára.

1596027664

Fotó: a szerző felvételei

Címkék