Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látványos programok várták a táborozókat

Szöveg: Berényi Mónika |  2014. június 29. 20:59

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrségi Dandár Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ által szervezett katonai tábor napközis programban részt vevő gyermekek látogattak el a napokban a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis pusztavacsi parancsnokságára.

1595974806

A gyerekeket Görbe Béla alezredes, bázisparancsnok köszöntötte, majd Tokai László őrnagy irányításával dinamikus bemutatókon vettek részt és szabadtéri szimulációkat tekintettek meg. Ezek különlegességét az adta, hogy interaktív módon, a táborozók bevonásával hajtották végre őket. Ezután fegyveres katonák mutatták be nekik a bázist, majd részesei lehettek egy támadási, túszejtési, túszszabadítási gyakorlatnak, illetve egy katonai konvoj védelmét bemutató szimulációs foglalkozásnak is. Az ebédet követően a csapatmúzeumban tettek látogatást, majd a bázisparancsnokság tűzoltóállományának bemutatóját nézték meg. Emellett a fegyvereket is megtekintették.