Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emléktábla a II. világháborúban lengyel felkelőket segítő magyar katonáknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 30. 7:00

A Varsó melletti Kampinosi-erdőben, a mai Kampinosi Nemzeti Park területén fekvő Wiersze településen június 29-én, vasárnap állami és egyházi ünnepség keretében, katonai tiszteletadás mellett emléktáblát állítottak azoknak a magyar katonáknak, akik a második világháború idején ott állomásozva segítették a németek ellen harcoló lengyel felkelőket – tájékoztatta az MTI-t a varsói magyar nagykövetség.

A lengyel−magyar kétnyelvű emléktábla szövege a következő: „A 2. magyar tartalékhadtest honvédeinek, tisztjeinek és tábornokainak, akik az 1944-es varsói felkelés idején védelmezték a helyi lakosokat a német megszállókkal szemben, és segítettek a Honi Hadsereg kötelékében harcoló kampinosi partizáncsoportnak. Független Kampinosi Köztársaság Emléktanácsa".

Ünnepi szentmisét mutatott be a hazáért Kazimierz Nycz bíboros, varsói érsek, majd három emléktáblát avattak: egyet a magyar katonák tiszteletére, akik segítséget nyújtottak a föld alatti lengyel Honi Hadsereg harcosainak, két másikat pedig két közeli település, Czosnów és Leszno lengyel hősi halottainak emlékére. A harcokra emlékező kiállítás is nyílt, Így született a Független Kampinosi Köztársaság címmel.

1595974807

Jelen volt a Honvédelmi Minisztérium küldöttsége, benne dr. Dankó István közigazgatási államtitkárral – aki beszédet is mondott − és Maruzs Roland alezredessel, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetőjével. Részt vett az ünnepségen Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet, Szilágyi Szabolcs véderőattasé és Tischler János, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója. A magyar küldöttség megkoszorúzta a helyi lengyel hősi emlékművet.

Az emléktáblákat a katolikus templom falán helyezték el, ahol már több hasonló tábla emlékeztet a Kampinosi-erdőben az 1944. augusztus 1. és október 2. közötti varsói felkelés idején zajlott harcokra. A magyar minisztériumi küldöttség beszélgetést folytatott és emlékplakettet adott át egy jelen lévő lengyel veteránnak, Tadeusz Budzinskinek, akinek az életét magyar katonák mentették meg. Emlékplakettet kapott Urszula Przymus, az emléktábla-avatást kezdeményező emléktanács elnöke és Antoni Krezlewicz czosnówi polgármester is.

1595974807

1944. augusztus közepétől magyar alakulatok állomásoztak Varsó környékén. A magyarok – bár a németek szövetségesei voltak – kapcsolatokat tartottak fenn a lengyel felkelőkkel, esetenként fegyvereket is adtak nekik. Néhány magyar katona át is állt a felkelők oldalára. A magyar alakulatoknak hősi halottaik is voltak. Néhány magyar katonát a németek végeztek ki a felkelőkkel való kollaboráció címén.

Varsó környékén több magyar hadisír található, amelyeket a helybeli lengyel lakosság mind a mai napig példamutatóan gondoz.

Fotó: HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály