Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Legyünk büszkék katonahőseinkre!”

Szöveg: Cseszreginé Csekei Judit százados |  2019. január 14. 8:09

A doni áttörés 76. évfordulója alkalmából országszerte tartottak megemlékezéseket az elmúlt napokban. A doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténelembe, és a második világháború magyar történetének meghatározó elemévé lett.

1599198053
Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái Győrben és Szombathelyen emlékeztek az elesett hősökre. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Győri Területi Szervezete és a Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület a győri Eszterházy-palotába szervezett megemlékezést az 1943. január 12-én kezdődött doni áttörésben és a második világháborúban elesett hősök emlékére. Dr. Fekete Dávid, Győr alpolgármestere gyújtott gyertyát és mondott beszédet a hősi halottak emlékére, majd vitéz Kulcsár Béla, Szent László-díjas harmonikaművész adott elő második világháborús dalokat. A múltidéző sorok után a történelmi egyházak nevében Sárai – Szabó Kelemen bencés atya, Jánosa Attila evangélikus igazgató lelkész és vitéz Lentulai Attila református esperes mondott imát az elesett hősök lelki nyugalmáért. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nevében Matyi Tibor alezredes, parancsnokhelyettes díszszalagot kötött.

1599198054
Szombathely önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél tartott kegyeleti megemlékezést a doni áttörés emlékére. A nemzeti lobogó katonai tiszteletadással történő felvonása után emlékműsort láthattak az egybegyűltek. Emlékbeszédet mondott dr. Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-Dunántúli Szervezetének elnöke, a rendezvényt követően a jelenlevők virággal és mécsessel hajtottak fejet a pápai kereszt előtt. Az alakulat képviseletében Bozsóki Attila alezredes, parancsnokhelyettes koszorúzott. A kegyeleti megemlékezés a doni harcokban részt vett katonákért mondott – a megyéspüspök által celebrált – szentmisével zárult.

1599198054
A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. 1943. január 12-én kezdődött a Vörös Hadsereg támadása és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. Magyar Hadsereg. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. Pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre arról, hogy hányan is vesztek akkor oda. A 2. Magyar Hadsereg egyesek szerint 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát a mai napig nem lehetett megállapítani. Honfitársaink hősies helytállása azt üzeni az utókornak, hogy tanuljunk a múltunkból, a hősök áldozatából, mert tragédiájuk nem ismétlődhet meg.

1599198054
Fotó: Sályi Gergő törzsőrmester