Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lőszereket és nyolcvan kilogramm lőport is találtak a tűzszerészek a XVII. kerületben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 27. 16:52

Visszatérhettek otthonaikba február 27-én, szombaton délután annak a tizennégy XVII. kerületi családi háznak a lakói, akiknek délelőtt egy építkezésen talált szovjet lőszerek és 80 kilogrammnyi lőpor miatt kellett elhagyniuk otthonaikat.

1596009403

Bátyi Edina főtörzsőrmester, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs altisztje az MTI-nek elmondta, az előzetes információkkal szemben a Perec utcában nem csatornaépítésen, hanem egy építkezésen, a talajfelszíntől mindössze 40 centiméterre találtak három 76 milliméteres és nyolc 45 milliméteres repeszlőszer mellett 80 kilogramm, vagyis mintegy hét zsáknyi lőport, továbbá fél kilogramm vegyes gyalogsági lőszert.

A tűzszerészek a szovjet gyártmányú lőszereket és a lőport a központi gyűjtőhelyre szállítják – közölte Bátyi Edina. A mentesítés idején 100 méter sugarú körben zárták le a környéket, az utcát pedig 200 méter hosszan ürítették ki.

1596009403

Fotó: Mihádák Zoltán (MTI)

Címkéktűzszerész