Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Iszlám Államnak toborzott katonákat egy Olaszországban őrizetbe vett macedón állampolgár

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 27. 17:19

Nemzetközi terrorizmus vádjával őrizetbe vettek egy Olaszországban élő macedón állampolgárt az északkelet-olasz Mestrében február 26-án pénteken, aki az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet számára toborzott fegyvereseket.

Az olasz csendőrség speciális egységeinek emberei vették őrizetbe a férfit. A nyomozást vezető velencei ügyészség szerint az évek óta Olaszországban tartózkodó férfi a balkáni országokból Itáliába, elsősorban Veneto tartományba áttelepült közösségben toborzott „katonákat" az Iszlám Államnak.
A hatóságok információi szerint az őrizetbe vett személyen keresztül az utóbbi években több, Venetóban élő macedón és boszniai férfi csatlakozott az IÁ „seregéhez". Ketten közülük 2013 és 2014 között Szíriában harcban veszítették életüket, egy harmadik továbbra is az IÁ soraiban harcol a közel-keleti térségben.

A hatóságok szerint a macedón állampolgár őrizetbe vétele hozzájárul annak a „terrorista hálózatnak" a felszámolásához, amely a Balkánnal szomszédos Északkelet-Olaszországban vetette meg a lábát. A szervezet tagja egy olyan boszniai imám, aki nem Olaszországban tartózkodik, valamint egy marokkói férfi is, aki az őrizetbe vétel elől hazájába távozott.
Ugyanennek a hálózatnak a tagja volt az a macedón állampolgárságú családapa is, akit januárban toloncoltak vissza hazájába az olasz hatóságok.

A venetói Bellunóban családjával élő férfi általános iskolás gyereke a novemberi, párizsi merényleteket követően az olasz osztályban a terroristákat éltette. A pedagógusok jelzésére az olasz hatóságok megfigyelés alá helyezték a családot, így derült ki, hogy az apa az IÁ-hoz közeli internetes oldalak gyakori látogatója.

Az Olaszországban decemberben bevezetett terrorizmus ellenes rendkívüli intézkedések értelmében a nemzetbiztonságra veszélyes külföldieket az olasz belügyminiszter azonnali hatállyal kiutasíthatja bírósági tárgyalás nélkül.