Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lőttek a békének? – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. február 10. 14:48

Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, az Irán-barát iraki síita Kata’ib Hezbollah vezetőjét 2020. január 3-án az iraki főváros, Bagdad repülőterén likvidálták az amerikaiak. Ezt követően a perzsa állam és az USA között ismét kiéleződött a viszony, melyet immár több mint negyven éve terhelnek különböző konfliktusok.

Jóllehet, a gyakran Irán második legbefolyásosabb embereként emlegetett Kászim Szulejmáni meggyilkolását követően a nemzetközi sajtó, illetve a szakértők egy része sem zárta ki a háború lehetőségét, az akciót sokkal inkább a Teherán és Washington közötti, huzamosabb ideje tartó, alacsony intenzitású konfliktus részéként érdemes értelmezni, mivel a jelenlegi helyzetben egyik félnek sem érdeke egy nyílt fegyveres összeütközés felvállalása – olvasható az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (SVKI) munkatársai által jegyzett „Az amerikai–iráni viszony legújabb kiéleződésére adott nemzetközi válaszok" című elemzésben.

Trump elnöknek ugyanis – aki már a 2016-os megválasztása előtt ígéretet tett a közel-keleti amerikai katonai jelenlét csökkentésére – idén, az újabb választás évében aligha jönne jól még egy háború, nem is beszélve arról, hogy azt nem is indíthat kongresszusi felhatalmazás nélkül.

A másik oldalon Teherán is tisztában van azzal, hogy az iráni haderő alkalmatlan egy nyílt katonai konfrontáció sikeres megvívására az Egyesült Államokkal szemben.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 14-én megjelenő számában!