Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország rendezte meg a NATO nemzetközi doktrinális értekezletét

Szöveg: Varga Bernadett zászlós |  2014. május 9. 13:28

Huszonegy nemzet, köztük 19 NATO-tagország, továbbá öt NATO-parancsnokság, valamint 12 NATO kiválósági központ közel 70 képviselője vett részt a NATO Szövetséges Összhaderőnemi Műveleti Doktrinális Munkacsoport (NATO Allied Joint Operations Doctrine Working Group− AJOD WG) értekezletén május 6−9. között Budapesten. A partnerországokat − speciális megállapodás alapján − Ausztria és a távoli Új-Zéland képviselte.

A rendezvény zökkenőmentes lebonyolítását és támogatását az MH Kiképzési és Doktrinális Központ végezte.
Az ülést Szpisják József dandártábornok, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ parancsnoka nyitotta meg. Nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény a NATO és a partnerországok számára egyaránt fontos: azért is kiemelt jelentőségű, mert először biztosít helyszínt Magyarország a munkacsoportülésnek. „Különösen fontos, hogy most nemcsak a NATO Műveleti Stratégiai Parancsnokság vagy a NATO Nemzetközi Katonai Törzs képviselői vannak jelen, hanem más partnerországok is, s így a világ távolabbi országaiba is elviszik jó hírünket" – hangsúlyozta a parancsnok.

1595971561

Az összegzést pénteken, a munkacsoport záróülésén tartották meg


Az ülést a NATO Katonai Tanácsa képviseletében Henrik Sommer dandártábornok, a Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (Allied Command Transformation, ACT) képességfejlesztési és innovációs törzsfőnökhelyettese kísérte figyelemmel. Részvétele nem véletlen, hiszen az AJOD munkacsoport-értekezlet legutóbbi ülésén – többek között magyar javaslatra − új szellemű elgondolást fogadtak el. Az átfogó megközelítés alapján, a továbbiakban minden NATO-doktrína felülvizsgálatát hároméves ciklusokban hajtják végre, „felülről lefelé" haladó fontossági sorrendbe állítva azokat.

Ennek értelmében megszűnik a korábbi átfogó témavezetői felülvizsgálat (Combined Custodial Review, CCR) − amely egyidejűleg a NATO teljes doktrínahierarchiájának összhangját, 45 doktrína teljes egységességét vizsgálta −, mégpedig nem véletlenül. A közel 4000 oldalas dokumentumot tartalmazó NATO-doktrínahierarchia elemeit ugyanis sokkal nehezebb összhangba hozni egymással, mint egy fölérendelt összhaderőnemi doktrínát (kb. 150 oldal) az alárendelt második szintű doktrínákkal (kb. 700 oldal). A CCR helyett ezért a NATO-doktrínarendszer hierarchikus rendjét tükröző, fentről lefelé haladó ciklikus felülvizsgálat lép életbe, amely folyamatában harmonizálja a NATO hadműveleti-harcászati alapelveit tartalmazó doktrínákat.

Ez a rendszer a Magyar Honvédségben mindössze három éve működik, de az első doktrínafejlesztési ciklus eredményei máris igazolni látszanak a honvédelmi felső vezetés elvárásait. Az MH doktrínahierarchiájának elemei ugyanis koherens egészet alkotnak megszületésük pillanatától.
Szerdán, az aktuális műveleti kérdések vonatkozásában a Szövetséges Műveleti Parancsnokág (Allied Command Operations, ACO) képviselője a műveletiterület-kezelés (Battlespace Management), a felderítő munkacsoport képviselője a biometrikus (adatkezelési) doktrína, a logisztikai munkacsoporté pedig a szintén afganisztáni vonatkozású kivonási doktrína (Redeployment Doctrine) elkészültségéről tájékoztatta a munkacsoportot.
A hét további részében szekcióüléseket tartottak a terminológiai és doktrinális szabályozási (AJP-47 szövetséges

doktrínafejlesztési szabályzat) harmonizáció jegyében.

Az összegzést pénteken, a munkacsoport záróülésén tartották meg.
A rendezvény gálavacsorával ér véget a Stefánia Palotában, amelynek keretében a Honvéd Együttes a magyar folklórral, a Regiment étterem pedig a magyar ételkultúrával ismerteti meg a NATO-munkacsoport résztvevőit.

1595971562

Szpisják József dandártábornok a konferencia nemzetközi jelentőségét hangsúlyozta