Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Második felvonás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. szeptember 10. 11:13

Ez nem béke. Ez fegyverszünet húsz évre – mondta a francia Ferdinand Foch marsall arról a békeszerződésről, amit a Nagy Háború után a németekkel kötött az antant. Jóslata valóra vált: 1939. szeptember elsején a Lengyelország elleni német offenzívával kezdetét vette az újabb világégés.

Persze a marsall korántsem a Németország számára megalázó diktátum, illetve az ebből adódó revansvágy miatt adott hangot felháborodásának, épp ellenkezőleg: ő szigorúbb feltételeket szabott volna, hogy az egykori központi hatalmak vezető nemzetét teljes egészében megfosszák a visszavágás lehetőségétől.

Parázs a hamu alatt

Az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések aláírásakor már biztosra vehető volt, hogy a vesztes államok elsődleges célja a megállapodások széles körű revíziója lesz. Mivel azonban a diplomáciai úton történő rendezésre tett kísérletek rendre kudarcot vallottak, mindinkább előtérbe került a fegyveres megoldás lehetősége. Ennek jegyében kötötte meg 1922. április 16-án a rapallói egyezményt Európa politikai, gazdasági és katonai szempontból is elszigetelt két állama, Németország és Szovjet-Oroszország.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 13-án megjelenő számában!