Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Másodikba kapcsoltak”

Szöveg: Kaszanyi Sándor alezredes |  2016. augusztus 10. 17:38

Eredményesen vették az első ciklus végi akadályt az alapkiképzésen résztvevő katonák Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél.

A 28 fős szakasz minden tagja jó eredménnyel zárta az első ciklust, melyről augusztus 4-én, a MH Altiszti Akadémia képviseletében megjelent Szatai Zsolt őrnagy által vezetett bizottság előtt tettek tanúbizonyságot.

A megmérettetés két részből állt: egy általános katonai ismeretszintet felmérő tesztlap kitöltéséből, majd azt követően az alaki fogásokat tartalmazó gyakorlati vizsgából.

1596017788

Az újonc katonák ezt követően, augusztus 8-án, hétfőn újult erővel kezdték meg a második ciklus kiképzési feladatainak elsajátítását – ahogyan ők fogalmaztak: „másodikba kapcsoltak".

Ezen etap első foglalkozásán a Magyar Honvédségben rendszeresített egyéni lőfegyverek – a P9 RC Parabellum, valamint az AK-63 D gépkarabély – szét-, illetve összeszerelését sajátították el, illetve gyakorolták.

A következő napokban az általános lőkiképzés tárgykör foglalkozásain, illetve komplex ellenőrző-, felmérő foglalkozásokon begyakorolták a tüzelési testhelyzeteket, a fegyverek tűzkésszé tételének fogásait, a technikai és taktikai tárcsere, a célzás, valamint a kézigránát dobási technikáit, illetve testhelyzeteit.
Ezen foglalkozások az augusztus 18-ára tervezett éleslövészet, valamint kézigránát dobógyakorlat végrehajtására történő felkészülést szolgálták.

1596017788

Fotó: a szerző felvételei