Megemlékezés a 2-es huszárok emlékművénél
Szöveg: dr. Tóth Gergely őrnagy | 2019. június 28. 6:331934 júniusában, éppen 85 évvel ezelőtt, az akkor gróf Bethlen Istvánról, ma Tóth Árpádról elnevezett sétányon József főherceg a következő szavakkal avatta fel a brassói császári és királyi 2. huszárezred emlékművét: „Évszázadok dicsősége, ragyogó hőstettei sugárzanak ezen emlékműből. Ma hontalan huszárok hősiessége, akik drága nagy hazánkért és szent eszmékért küzdve áldozták föl életüket.”
Ott és akkor, 1934-ben úgy tűnhetett, hogy végképp lezárul az az 1742-ban kezdődött történet, amely a 2-es huszároké volt. Az eseményről készült rövid filmhíradó tanúsága szerint, a még élő veteránok kemény, de könnytől meg-megcsillanó tekintettel, régi egyenruhájukban álltak díszőrséget a szobornál – valószínűleg úgy gondolták, hogy velük teljesen véget ér az ezred története, lassan feledésbe merül minden. Majdnem így történt: bár a Petri Lajos keze által formázott dinamikus szobor talapzatának domborműveitől megfosztva, ezzel lényegében névtelenségre ítélve, a helyén maradhatott 1945 után is, lassan tényleg feledésbe merült eredete és igazi jelentése. Most viszont újra van kinek mesélnie a dicsőséges történeteket.
Az első világháború első két évében az ezred az orosz fronton hadosztálylovasságként, szétaprózva harcolt, de így is több arany vitézségi érmet érdemeltek ki a bátor huszárok merész vállalkozásaikkal. 1916-ban a huszároknak szülőföldjüket, Erdélyt kellett védelmezni, majd 1917 végéig főleg orosz csapatokkal álltak szemben.
A padovai fegyverszünet hatályba lépésének nem egyértelmű volta miatt, sok más alakulathoz hasonlóan, november 4-én az ezred nagy részre olasz hadifogságba esett. Ennek tragikuma kettős: a katonák legtöbbje számára egy évvel meghosszabbodott az otthontól való távollét időszaka, és éppen ebben az egy évben lett volna a legnagyobb szükség rájuk szülőföldjük megvédése érdekében. Akik elkerülték a fogságot, részt vettek a Székely Hadosztály harcaiban, de 1919-ben, a harcok végeztével, mégis „hontalanok" lettek a huszárok, amint azt József főherceg beszédében mondta… Mégis erőt kell abból meríteni, hogy tizenöt évvel a tragédia után az egykori bajtársak képesek voltak összefogni, és egy ilyen ércből készült, de mégis, ércnél maradandóbb emléket emelni, amely jelképül és inspirációul szolgál a mai és az utánunk következő katonagenerációk számára is.
A megemlékezést koszorúzás zárta, valamint a Centenáriumi Dandár huszárai elhatározták, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek az emlékmű talapzatán egykor található domborművek eredeti formájukban való visszaállítására, tisztelegve az elődök haditettei előtt.
