Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött az alapkiképzés

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2017. március 12. 7:04

Száz szerződéses legénységi állományú katona, valamint pályakezdő tiszt és altiszt kezdte meg tízhetes alapkiképzését a héten az MH Altiszti Akadémián.

1596028836

A bevonulás napja a már megszokott, „hagyományos" rendben zajlott. A bevonulók a Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság tájékoztatóját és adategyeztetését követően szerződést kötöttek az alakulatok személyügyi szerveinek képviseletében megjelentekkel. Az alegységekbe történő besorolás után egészségügyi szűrővizsgálat következett: a drog- és fogászati szűrést követően kötelező védőoltásokat kaptak. Az állomány a beöltöztető ponton megkapta egyenruháját, így a nap végére már katonaruhában sorakozott fel az új század.

1596028836

A tízhetes kiképzés első hete, az általános tájékoztató előadásoké: az alakulat parancsnokának feladatszabása után munka-, tűz-, baleset és környezetvédelmi oktatás, jogi és információvédelmi előadás, valamint szabályzat ismeret is szerepel a hét feladatai között.

Az elkövetkező két és fél hónapban a most bevonultak megszereznek a katonai szolgálat ellátásához szükséges minden olyan ismeretet, amelyek a későbbiekben feltétlenül szükségesek: elsajátítják az alaki fogásokat, készségszinten megtanulják a fegyverek kezelését, alapvető harcászati, egészségügyi és ABV (atom-, biológiai, és vegyi fegyverek elleni védelem) ismeretekkel vérteződnek fel annak érdekében, hogy az alapkiképzés végén sikeresen teljesítsék a záróvizsgát és megkezdhessék tényleges katonai szolgálatukat a Magyar Honvédség alakulatainál.

1596028836

Fotó: a szerző felvételei