Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden ember muzikális

Szöveg: Juhász Mariann zászlós |  2017. május 30. 21:18

Szolnok lakói és a meghívott vendégek újra hallhatták a Légierő Zenekar – Szolnok hagyományos, tavaszi hangversenyét. A katonazenészek nyárköszöntő hangulatot varázsoltak az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban megrendezett előadáson.

1596033360

Dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a helyőrség parancsnoka a hallgatókat és a zenekart köszöntve méltatta a művészek teljesítményét, akik lelkiismeretesen teljesítik az állami és katonai ünnepekhez, valamint az élet más kiemelkedő eseményeihez kapcsolódó kötelességeiket, illetve rendszeresen kiveszik részüket a határ menti feladatokból is. „A bázis vezetése és a Légierő Zenekar – Szolnok mindig is nyitott volt a civilek, a szolnokiak felé. A legnagyobb öröm és elismerés nekünk, valamint a zenészeink számára az, hogy a város lakossága »a mi zenekarunk«-ként tekint rájuk"- mondta Koller ezredes.

1596033361

Az előadáson több népszerű sláger is elhangzott, a katonazenekart Molnár János százados és Márki Sándor törzszászlós vezényelte. Közreműködött Máriné Patton Klára és Krizmanics Ferenc táncművész, valamint Kulcsár Sándor előadóművész.

A zenekar  legközelebb a Szolnok Város Napjához kötődő rendezvénysorozat alkalmával, a XXII. Szolnoki Regionális Katona-zenekari Fesztiválon lesz hallható és látható szeptember 1-jén.

1596033362

Fotó: a szerző felvételei