Monoton, piszkos és veszélyes

Szöveg: Takács Vivien | 2016. május 17. 12:04

„Robotrepülőgépek: az olcsó műcéltól a (halálosan) megbízható csapásmérő eszközökig” címmel tartott előadást a napokban dr. Palik Mátyás alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar docense a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem elnevezésű előadás-sorozat részeként Budapesten, a Stefánia Palota−Honvéd Kulturális Központban; a központ és a Magyar Hadtudományi Társaság közös szervezésében.

A szolnoki Katonai Repülő Intézet megbízott vezetőjének előadására – amely egyben a tavaszi szemeszter utolsó programja volt – annyian voltak kíváncsiak, hogy megtelt az előadóterem. Palik alezredes bemutatója a pilóta nélküli repülők − azaz a drónok − katonai célú felhasználásáról, történeti fejlődéséről és repülésbiztonsági megfontolásokról szólt.

Az előadó „bemelegítésként" tisztázta az alapvető fogalmakat, majd ezt követően arról beszélt, hogy miért is használják ezeket az eszközöket. Mindezt a D3Le „képlettel" magyarázta, amelyben a három D a „Dull" (unalmas, monoton), a „Dirty" (piszkos, szennyezett), illetve a „Dangerous" (veszélyes) szavakat takarja, míg az Le jelentése „Less Expensive", azaz kevésbé költséges.

Mint kifejtette: a „Dull" alatt az olyan küldetéseket értjük, amikor a pilótának ellenséges terület fölött, tizennyolcezer méter magasan, akár negyvennyolc órán keresztül kell őrjáratoznia. Amikor egy vegyi anyagokkal szennyezett terület felett kell felderítést folytatnia, az a „Dirty". A „Dangerous" feladatoknak pedig leginkább azokat a katonai alkalmazásokat nevezzük, amikor még ismeretlen az ellenség légvédelme, és azt kell felderíteni. „Ilyen esetekben jobb, ha ezeket a feladatokat egy pilóta nélküli repülőgéppel végeztetjük el" – hangsúlyozta az alezredes.

A továbbiakban dr. Palik Mátyás arról beszélt, hogy a drónokat leginkább katonai, kereskedelmi, közszolgálati, kutatási feladatokra, valamint magáncélokra használják.

Az előadás további részében a drónok történetéről esett szó. Elhangzott: már az 1800-as évek közepén kísérleteztek pilóta nélküli repülőgépekkel. Aztán a második világháború alatt, amikor az amerikaiak bombázták a japánokat, a szigetország megelégelte azt, és kitalált egy „csodafegyvert", amelyet FU-GO bombának neveztek el. Legyártottak 9500 léghajót, amelyeket gyújtó- és rombolóbombákkal, valamint időzítővel is elláttak. A támadóeszközöket ezután a Csendes-óceán feletti légáramlatokra bízták, így azok két-három nap alatt eljutottak az Egyesült Államok nyugati partvidékéig. Tervükkel pusztítás helyett csupán elrettentést értek el, ugyanis „csak" hat ember vesztette életét, mert a léghajók közül mindössze háromszáz ért partot.