Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múzeumi világnap a HIM-ben is

Szöveg: Takács Vivien |  2016. május 20. 18:26

A múzeumi világnap alkalmából ingyenesen lehetett meglátogatni Budapesten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumot (HM HIM) május 18-án, szerdán. A kiállítások mellett kézműves-foglalkozások is várták az iskolás csoportokat.

1596013836

Nem csoda, hogy sok osztály használta ki az intézmény „nyílt napját", hiszen a múzeumba belépve megelevenedett a történelem. Amit a diákok eddig az iskolapadokban, a könyvekből tanultak, itt kézzelfoghatóvá vált számukra: megfoghatták a különféle fegyvereket, a harcászati eszközöket és a korabeli ruhákat is.

„Ezen a napon a felnőttek és a gyerekek egyaránt térítésmentesen tekinthették meg a kiállításainkat, és különböző pedagógiai foglalkozásokon vehettek részt. Délelőtt volt középkori foglalkozás, fegyverbemutató, kézműves-foglalkozás, amelynek keretén belül például mindenki elkészíthette a saját középkori sisakját" – részletezte érdeklődésünkre a színes programokat Jakusch Gabriella, az intézmény Múzeumpedagógiai és Kiállítási Osztályának vezetője.

1596013837

Mint elmondta: a legnépszerűbb kiállítás az 1848-49-es „Jelszavaink valának: haza és haladás" című volt, mert ez a tárlat kisgyermekek számára is könnyen érthető.

A múzeumi világnapot 1978 óta ünneplik, amelyhez jó pár évvel ezelőtt a HM HIM is csatlakozott.

1596013837

Fotó: Szikits Péter