Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Naponta lesz zászlófelvonás és díszőrség a Kossuth téren

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2014. március 16. 12:32

Új feladatot kapott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége. Mától kezdve a katonák mindennap zászló fel- és levonást hajtanak végre, illetve díszőrséget adnak a Kossuth téren.

1595968586

Katonai tiszteletadással behozzák Magyarország lobogóját az ünnepélyes felvonásra a megújult Kossuth téren március 15-én

A nemzeti lobogó felvonása 8:30 órakor kezdődik, amelyben a díszegységhez tartozó Honvéd Koronaőrség és Honvéd Palotaőrség állományából kilenc zászlófelvonó és díszőr, valamint egy kisdobos vesz részt. A lobogót 17:30 órakor (nyári időszámítás szerint 18:30 órakor) vonják le. Napközben pedig 9:00 órától 17:00 óráig (nyári időszámítás szerint 18:00 óráig) a díszegységhez tartozó Honvéd Díszzászlóalj óránkénti őrségváltással katonai díszőrséget ad a téren.

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység alegységei új megbízásuk mellett továbbra is ellátják a Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris jellegű őrzését, az állami rendezvényekhez kötődő protokolláris díszelgési feladatokat, valamint a Szent Korona protokolláris és biztonsági őrzését.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

Fotó: Tóth László