Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem csak életünket, hanem vérünket is

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2016. november 28. 11:28

A sokszoros véradókat és a véradás ügyének támogatóit köszöntötte a Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat a napokban Budapesten, a központi véradónapi ünnepségén. A rendezvényen az MH 5. Bocskai István Lövészdandár is elismerésben részesült, így immár a Véradóbarát Munkahely címmel büszkélkedhet.

1596023792

A humanitárius szervezet ezzel köszönte meg azt az áldozatos munkát, amit a dandár mind a véradók számában, mind a véradások megszervezésben az elmúlt évek alatt megvalósított.

„A magyar katona pontosan tudja, mennyire fontos az, hogy vért adjunk, és nem csak itthon, Magyarországon a betegellátásban, hanem akkor is, amikor sérült, sebesült katona van mellette a hadszíntéren. A honvédek akkor testközelből érzékelik azt, hogy mennyire fontos, hogy a vér mindig kellő mennyiségben rendelkezésre álljon. Ez motiválja az alakulat katonáit és a dandár vezetését abban, hogy a véradásnak – mint kezdeményezésnek és szervezésnek – folyamatosan helyt adjon. Azt gondolom, hogy nem csak a Magyar Honvédség, hanem Hajdú-Bihar megye is büszke lehet arra, hogy az alakulat ebben is igyekszik példát mutatni"- hangsúlyozta dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

1596023792