Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem csak könyvből tanulnak

Szöveg: Horváth Máté főtörzsőrmester |  2017. április 19. 11:29

A kecskeméti repülőbázison tartottak rendhagyó katonai alapismeretek órát a helyi Gáspár András szakközépiskola 10/c és 10/d rendészeti osztályainak tanulói számára. A diákokat Lassu Gábor szaktanár kísérte el a laktanyába.

Gyakorlati foglalkozáson vettek részt az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Kecskeméti Szakképző Centrum Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskola rendészeti tagozatos diákjai. A bázison kiképzési főnökség munkatársai három foglalkozási helyen várták a tanulók csoportjait.

Gróf Péter zászlós térképismeretről tartott elméleti oktatásán az
UTM (Universal Transverse Mercator), az MGRS (Military Grid Reference System) és a GEOREF (World Geographic Reference System) vetületi rendszerekkel, valamint a tájolás és a távbecslés alapjaival foglalkoztak. Ezt követően a tanteremben tanultakat a gyakorlatban is alkalmazták: a terepfoglalkozáson katonai térképek és tájolók használatával önálló tájékozódási feladatot kellett megoldaniuk.

1596030645

A katonai alapismeretek tantárgy keretében tartott foglalkozás végén pedig Földi Bálint főhadnagy segítségével a negyedik generációs JAS-39 Gripenekkel és a repülőműszaki állomány munkájával ismerkedtek meg a diákok.

Minkó Ottó alezredes, az alakulat kiképzési főnöke elmondta: a KatonaSuli program kiváló lehetőséget biztosít a honvédség által kínált, kiszámítható életpálya iránti érdeklődés felkeltésére, a katonák szolgálati- és munka körülményeinek megismerésére – segítve ezzel a végzős diákokat a célirányos pályaválasztásban és a továbbtanulásban.

A kecskeméti repülőbázis öt évvel ezelőtt kapcsolódott be a Gáspár Szakközépiskolában folyó programba. Az együttműködés keretében a katonák rendszeresen részt vesznek az iskola rendezvényein, segítik a honvédelmi napok előkészítését és lebonyolításukat, a katonai alapismeretek tantárgy keretében élménybeszámolókkal színesített rendhagyó órákat tartanak. A diákokat pedig évente legalább egyszer meghívják a bázisra.

Az iskolában jelenleg négy évfolyamon, nyolc osztályban tanítják a katonai alapismeretek tantárgyat.

A végzős diákok között minden évben vannak olyanok, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre vagy az MH Altiszti Akadémiára szeretnének jelentkezni, volt tanulóik közül pedig sokan már szerződéses katonaként szolgálnak, vagy önkéntes műveleti tartalékosként kötődnek a Magyar Honvédséghez.

1596030645


Fotó: a szerző felvételei
CímkékKatonaSuli