Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem-kinetikus harcászati gyakorlatot szerveztek

Szöveg: Nyilas Gergely százados |  2019. július 4. 10:46

Az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezte a „Soft Caps” nem-kinetikus harcászati gyakorlatát, együttműködve a cseh, amerikai, szlovák, lengyel, német, román, bolgár katonákkal.

1599205086
Az idei gyakorlat egy, még 2016-ban elindított gyakorlatsorozat soron következő állomása volt, amelyet az az igény hívott életre, hogy a hagyományosan vett katonai gyakorlatok kereteit szétfeszítő civil-katonai együttműködési (CIMIC) és lélektani műveleti (PSYOPS) képességek gyakorlására teremtsen lehetőséget. Ezeken túl megalapozza azt a koncepcionális elképzelést, hogy a CIMIC és PSYOPS, avagy a „nem-kinetikus" erők katonái kisalegység-kötelékben legyenek képesek feladatot végrehajtani, a támogatandó csapatok erőit nem lekötve, önállóan, akár magas kockázatú műveleti területen is.

1599205086
E koncepció mentén az első évek „Soft Caps" gyakorlatai a csoportok túlélőképességének növelését célozták meg, kiemelt tekintettel a kiscsoportos harcászati eljárások, konvojműveletek, és épületharcászati eljárások gyakorlására. 2019-ben elérkezett az idő, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a „nem-kinetikus" képességek. Idén alacsonyabb intenzitású taktikai környezetben, de bonyolultabb szakmai feladatok elé néztek a csoportok. A valós környezet, valós szereplőivel kellett együttműködő kapcsolatot kialakítaniuk és feltérképezniük az adott régió civil-adminisztratív működését. Ebben rendkívül nagy segítségükre voltak az érintett települések polgármesterei, kormányzati és nem kormányzati szervezeteinek képviselői, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akik tolmácsolási feladatokat láttak el.

1599205086
Fotó: Bakk József százados, Kovács Georgina hadnagy