Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem lehet kérdéses a NATO-szerepvállalás az Iszlám Állam elleni harcban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 4. 14:51

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem lehet kérdéses, hogy a NATO-nak szerepet kell vállalnia az Iszlám Állam elleni harcban.

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán április 4-én, kedd reggel azt mondta: „a világ legerősebb és valaha volt legsikeresebb katonai szövetsége nem húzhatja ki magát az alól, hogy a jelenkor legjelentősebb biztonsági kihívásával szemben fellépjen".
Kitért arra is, hogy a NATO-nak a modern kor kihívásaira rugalmasabban és gyorsabban válaszoló szervezetté kell válnia.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország évek óta részt vesz az Iszlám Állam elleni globális koalícióban, az Észak-Irakban állomásozó katonai kontingens mandátumának idei lejárta előtt a kormány azt fogja kezdeményezni, hogy két évvel hosszabbítsák meg az egység megbízatását, 150-ről emeljék 200-ra a létszámát, terjesszék ki működési területét.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszter azt közölte, hogy a legfrissebb információk szerint sincs magyar sérültje, áldozata a hétfői szentpétervári robbantásnak. A nagyvárosban működő magyar konzulátus mintegy hetven magyarról tud a térségben.
A szentpétervári metróban hétfőn elkövetett robbantás következtében 11-en vesztették életüket és 51 embert vittek kórházba.