Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi beosztásokba készülnek

Szöveg: MH BTKK |  2017. május 2. 9:19

EU-, valamint ENSZ- törzs- és egyéni beosztásba készülő − összesen mintegy harmincfős − állomány részére tartottak békeműveleti felkészítést április utolsó hetében Szolnokon, a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központban. A katonák hét különböző műveleti területen látják majd el feladataikat.

1596031273

Április 28-án ért véget az ENSZ Nyugat-Szaharai Választásokat Ellenőrző Misszió (MINURSO), az ENSZ Közép-afrikai Köztársaságbeli Többdimenziós Integrált Stabilizációs Misszió (MINUSCA), valamint az EUMM Grúzia, az EUTM Mali, az EUTM Szomália, az Európai Unió Műholdközpontja (EU SATCEN), illetve az Európai Uniónak a földközi-tengeri térség déli-középső részén folytatott katonai művelete (EU NAVFOR MED) váltóállományának célfelkészítése.

1596031273

Az elméleti és gyakorlati foglalkozásokból álló egyhetes felkészítés résztvevői megismerkedtek többek között a békefenntartó műveletek kialakulásával, az aktuális biztonsági kockázatokkal, veszélyekkel a műveleti területen, nemzetközi hadijoggal kapcsolatos, valamint egészségügyi ismereteket sajátítottak el, továbbá elektronikus információ- és dokumentumvédelemről szóló előadáson, illetve pénzügyi, biztosítási és vámtájékoztatón vettek részt.

Az állomány célfelkészítését csoportbontásban, tervezett beosztásukra specializált módon hajtották végre. Azok, akik a fegyvertelen, megfigyelő beosztásokba készülnek, a lövészeti foglalkozás helyett műszaki kiképzés keretein belül az aknamezők felismerésével, a főbb aknatípusokkal és az aknabaleset esetén alkalmazandó tevékenység rendjével ismerkedtek meg, valamint pszichológiai tréningen többek között a fogva tartás során alkalmazandó viselkedési szabályokat sajátították el.

1596031273

A Kiképző Központ által vezetett felkészítés feladatai között szerepelt az 1.-2. számú békeműveleti lőgyakorlatok végrehajtása is. Az április 26-i foglalkozás célja az volt, hogy felkészítse a béketámogató műveletekbe tervezett állományt a fegyverrel megoldandó feladatok eredményes végrehajtására, lehetőleg emberi élet kioltása nélkül. A felkészülők pisztollyal és gépkarabéllyal hajtották végre a gyakorlatot.

1596031273

Fotó: MH BTKK