Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs lógás

Szöveg: Révész Béla |  2017. április 17. 8:54

Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely (HVK TKH) tevékenysége egyre közismertebb. Kiadványai immár nemcsak a Magyar Honvédségen belül népszerűek, de a nagyközönség körében is. Az ott folyó munkának ugyanakkor van egy kevésbé előtérbe helyezett, de annál fontosabb szegmense: a gyakornoki program.

Napjainkban a gyakornok szónak van bizonyos fajta negatív csengése. Akad, ahol szükséges rossznak, van, ahol felesleges időpazarlásnak tartják a jelenlétüket. A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének munkatársai más oldalról közelítik meg a dolgot: a gyakornokok tevékenységét szervesen beépítik az aktuális munkafolyamatokba. Mindennek természetesen előfeltétele a szigorú és körültekintő felvételi rendszer. Dr. Vogel Dávid százados és Miletics Péter tanácsos – a gyakornoki program vezetői – a tudatos, átgondolt kiválasztást hangsúlyozzák.

1596030615

– A felsőoktatási intézményeket eleve célzottan szólítjuk meg. Csak olyan hallgatókra számítunk, akiknek tanulmányi területe valamilyen formában kapcsolódik a kutatóhely tevékenységéhez. Alapvetően a nemzetközi tanulmányok, biztonság- és védelempolitika, politológia, szociológia, antropológia szakokról várunk jelentkezőket. A válogatás során rendkívül fontos tényező a jelentkező nyelvtudása. Az angol természetesen alapvető, de az, hogy ki milyen más nyelvterületen kiemelkedő, a kutatási területét is jelentősen befolyásolhatja. Az önéletrajz bekérése után kerül sor a személyes találkozóra, a valódi szűrőt azonban az jelenti, amikor egy megadott vagy közösen megbeszélt témáról kell a jelöltnek szinopszist írnia. Ez a kétoldalas kivonat már jelzi, hogy valaki megfelel-e az itteni követelményeknek. Az esetek döntő többségében a jelölt megfelel, bár ehhez nagyban hozzájárul, hogy a hallgatókat olyan tanárok javasolják, akikkel mi kapcsolatban állunk, ergo már eleve azoknak ajánlják a kutatóhelyet, akiknek kvalitásaival tisztában vannak – mondja Vogel százados, aki maga is tart órákat a Pannon Egyetemen és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Kollégája, Miletics Péter a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetének oktatója, nem véletlen tehát, hogy a program résztvevőinek zöme e három felsőoktatási intézményből érkezik.

– A rendszer azért működik jól, mert nemcsak nyáron, hanem egész évben fogadunk gyakornokokat. Egy szegedi hallgatótól például nem lehet elvárni, hogy egy szemeszter közepén heteket töltsön nálunk, de volt már rá példa, hogy két-három napos bontásokban ezt is megoldottuk. A folyamatosságnak hála, egyszerre általában négy-hat gyakornokot tudunk foglalkoztatni – vázolta Miletics Péter, hozzátéve: az, hogy az évi harmincöt-negyven hallgató mennyi időt tölt a kutatóhelyen, a küldő intézménytől is függ. Általában négy vagy hat hetet, de a Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében ez 8–10 hét is lehet.

A válogatás és a felvételi csak a kezdet. A HVK TKH gyakornokait folyamatosan kontrollálják, tevékenységüket figyelemmel kísérik. A munkát persze senki nem akarja megkerülni, de ha akarná, sem tehetné. A program a mindennapi munkavégzésen (tudományos rendezvények szervezése, háttérkutatás aktuális kiadványok szerkesztéséhez) túl, egy személyre szabott, kiemelt feladatot is tartalmaz. A kutatóhely munkatársainak szakmai irányításával egy nagyobb tanulmányt kell letenniük az asztalra a gyakornoki időszak végén. Az írás szakmai lektorálásokon esik át, majd – témától függően – beillesztik a HVK TKH aktuális szakmai anyagába, vagy közlésre javasolják valamelyik hazai (a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség által jegyzett, esetleg külföldi) szakmai kiadványba.

1596030615

– Ezt a munkát természetesen kiemelt figyelemmel kísérjük, hiszen (tudományos jelentőségén túl) presztízsértékkel bír. Témavezetőkként mindenben segítjük őket, hogy a gyakornoki idő elteltével olyan tanulmányt adhassanak ki a kezükből, amely bármilyen komolyabb szakkiadványban megállja a helyét. Itt nincs lógás, és ezzel a gyakornokok tisztában vannak. Egymást is ösztönzik, segítik, eszükbe sem jut, hogy ne a dolgukkal foglalkozzanak. Rögtön az elején világossá tesszük: csak az jelentkezzen, aki komolyan gondolja, és le akarja tenni névjegyét az asztalra – részletezte Miletics Péter.

– Időről-időre bekérjük a félkész munkákat: lássuk, hogyan állnak vele, kell-e nagyobb segítség, korrekció. Az egyik legfontosabb jellemzője a gyakornoki programnak a kétoldalú kommunikáció. Célunk, hogy a hallgatók érezzék: ez nem csak egyoldalú tanítási, hanem mentorálási folyamat is – hangsúlyozta Vogel százados, kiemelve, hogy a témaválasztásnál természetesen csak bizonyos határok között kapnak szabad kezet a hallgatók. A kutatóhely népszerű, folyamatosan megjelenő országismertető kiadványai például olyan tág területet ölelnek fel egy-egy régióról, amely lehetőséget ad a gyakornokoknak az aktuális munkákban való részvételre is. Ha egy hallgató témája nem az éppen előkészítési fázisban lévő munkához tartozik, tanulmánya a már említett szaklapok valamelyikében jelenik meg, ám az aktualitás ebben az esetben is döntő feltétel.

– Egy gyakornokunk például, a közelmúlt eseményeire reagálva, elemezte a hadsereg szerepét a puccskísérletekben, a török társadalom vetületében. Egyik utódja ezt már világviszonylatban fogja vizsgálni. Vannak persze slágertémák is, ilyenek a migrációhoz kötődő területek, amelyekkel a kutatóhely (státuszából adódóan) kiemelten foglalkozik. Ezek a tanulmányok nemcsak a Honvédelmi Minisztérium, hanem az összes, a migránsválságban érintett kormányzati szerv számára fontos és releváns dokumentumok – részletezte a százados.

A HVK TKH gyakornoki programja máris sikeresnek mondható. A hallgatók közül sokan jelentkeznek újra, hogy néhány hetet a kutatóhelyen tölthessenek; ez alapvetően a szakmai közegnek és a széles kutatási lehetőségeknek köszönhető.


1596030616

Pákozdi Nóra

A program sikerét talán az bizonyítja legjobban, hogy volt olyan hallgató, aki ma már teljes állásban náluk dolgozik. Ez a hajdani gyakornok Pákozdi Nóra, aki a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szak hallgatójaként került néhány hétre a kutatóhelyre.

– Tudatosan kerestem azokat a lehetőségeket, helyeket, ahol ilyen területekkel foglalkoznak. Szakterületem főként a Balkánt érintő migrációval, terrorizmussal, radikalizálódásukkal kapcsolatos folyamatok elemzése. Kutatásaimmal, írásaimmal felkeltettem a figyelmet, így 2016 februárjától négy órában kínáltak állást, augusztus óta pedig már teljes munkaidőben dolgozom itt. Mit mondhatnék, erre nem számítottam az elején. Megtiszteltetés ezen a helyen, ilyen kollégák között dolgozni – mondta az egykori gyakornok, aki ma már a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének előadója.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária és Sipos Zoltán hadnagy

Forrás: Magyar Honvéd 2017. április