Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs pihenés, elérkezett a fesztiválok ideje!

Szöveg: Gémes Ildikó százados |  2013. június 21. 14:16

Megkezdődött a szabadságolások időszaka, ami a legtöbb esetben a pihenésről, a feltöltődésről, a kikapcsolódásról, a családi nyaralásról és a barátokról szól − de nem mindenhol.

1595955958

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi

Zenekara tovább folytatja az elmúlt időszakra jellemző megfeszített munkát, hiszen a nyárral

együtt a fesztiválok sorozata is elindult, ezzel pedig az alapfeladatokon túl a

felkérések száma is megszaporodott. A zenekar számos magyar zeneszerző művét, illetve

katonai indulót ismer, így a szakterület „főnökének", vagyis a karmesternek nem okoz gondot

a rendelkezésre álló repertoárból olyan műsort összeállítani, ami a közönség számára

szórakoztató, ugyanakkor változatos és alkalomhoz illő.

„Az utóbbi hetekben a zenekar tagjai

megmutatták, hogy olyan katonák, akikre maximálisan lehet számítani. Az árvízi

védekezésben a védművek építésénél, a homokzsákok készítésénél, pakolásánál, de a

buzgárok megfékezésénél is keményen dolgoztak éjszakai, illetve nappalos műszakban. Mi is

katonák vagyunk, és nemcsak a zenei kultúra nagyköveteiként szolgáljuk a hazát, a

honvédséget, hanem gyakorlaton veszünk részt, vagy, ha szükséges, megvédjük a budapesti

lakosságot, az ingatlanokat az árvíztől" − mondta Kovács Tibor alezredes, a zenekar karmestere.

Az elmúlt hetekben nem volt idejük gyakorolni, pedig a fellépések június eleje óta egymást

követik.

1595955958

A karmester elmondta: szerencsés helyzetben van, mert nagyon jó szakemberekkel,

felkészült művészekkel dolgozik együtt. Ezt bizonyítja az is, hogy az árvízveszély

megszűnése után, június 15-én a békéscsabai sör- és csülökparádén felcsendült

félórás muzsikával ugyanúgy sikert arattak, mint az elmúlt hétvégén, a Vörösmarty téren,

illetve a rákoskeresztúri rendvédelmi napon előadott térzenével.

A fellépéseknek nem lesz

vége, hiszen június 22-én, pontban 12 órakor a Sándor-palotánál biztosítják az őrségváltáshoz

szükséges zenei aláfestést, majd a napot a Múzeumok Éjszakájával zárják. Június 26-tól 30-ig egy lengyelországi nemzetközi katona-zenekari fesztiválon öregbítik a zenekar hírnevét és közvetítik a Magyar

Honvédség zenei kulturális értékeit. Július 4-től 7-ig pedig hazai földön, Debrecenben adnak

koncertet, zenés alaki bemutatót tartanak és térzenéléssel szórakoztatják az érdeklődőket a

Nemzetközi Katona-zenekari Fesztiválon.

1595955958

Fotók: MH Központi Zenekar