Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyári gyerektáborok a Stefánián

Szöveg: Győrfi András |  2016. július 7. 10:45

A tavalyihoz hasonlóan idén nyáron is táborokkal várja a gyerekeket a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központ.

1596016277

Mivel minden család számára évről évre problémát jelent
a gyermekek elhelyezése és a nyári szünidő hasznos, ám szórakoztató eltöltése, ezt szem előtt tartva szervezte és tervezte tábori kínálatát 2016-ban is a Stefánia Palota.
Bár programjaikat elsősorban katonacsaládoknak hirdették meg, a fennmaradó szabad helyeket ez évben is civil családok gyermekeinek kínálták fel.

Első programjuk, az egyhetes sporttábor Mályiban tavaly indult először útjára nagy sikerrel. Idén 26 gyermekkel és négy kísérővel kezdték meg június 19-én vasárnap: a tábor sportos jellege miatt nagyrészt bajnokságok, edzések, és persze szórakoztató jellegű, mókás feladatok vártak a táborlakókra.

A gyerekeknek és a nevelőknek egyaránt felejthetetlen élményeket szerzett a tábori élet: a reggeli ébresztőtől az azt követő tornán és a társalgóban
kialakult találkozókon át a Miskolc-tapolcai Barlangfürdőben tett látogatásig.

A számháborúzás, az esti műsorok, a bingózós estek vagy a vízibicikli-bajnokság
csak néhány program azok közül, melyek kifejezetten nagy népszerűségnek örvendtek a táborozók körében. Az idő is nekik kedvezett, hiszen csaknem zavartalan napsütés
kísérte végig a hetet. A tábori hét zárásaként az utolsó közös estén a jól megérdemelt okleveleket és díjakat is átadták.

1596016277


Fotó: a szerző felvételei