Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obsitos bajtársi találkozót rendeztek Abasáron

Szöveg: Ladiszlajdesz László nyugállományú őrnagy |  2018. október 7. 19:06

Obsitos bajtársi találkozót rendezett a napokban az Abasári Honvéd Baráti Kör a Saári Művelődési Házban. A rendezvényen több mint 70 klubtag, illetve hozzátartozó vett részt.

1599194268
A rendezvényen egyperces néma felállással és mécsesek meggyújtásával emlékeztek azokra a tagokra, akik sajnos már nem lehettek jelen.

1599194268
Megnyitójában Tóth Ferenc nyugállományú ezredes szólt a szervezet idei legfontosabb eseményeiről, illetve javasolta, hogy 2019-ben – az abasári Honvéd Baráti Kör megalakulásának 15. évfordulóján – készíttessenek  egy bronz emlékérmet a 44. harckocsiezred, illetve Abasár község szimbólumainak megjelentetésével. A kezdeményezést a tagság egyhangúan megszavazta.

1599194268
Ezt követően Petes Imréné, Abasár alpolgármestere rövid ismertetőjében a község jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről beszélt, majd Kasznár Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Terrorelhárítási Tanszék vezetője biztonságpolitikai tájékoztatót tartott.

A résztvevők az ebédet követően tájékoztatót kaptak – Hartman Györgyi, a Saári Közösségi Ház megbízott igazgatója vezetésével – a bolttetői ásatásokról. 

1599194268
Fotó: a szerző felvételei

Címkékévforduló