Önkéntes család
Szöveg: Galambos Sándor | 2015. december 29. 9:36Együtt jelentkezett önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra feleségével és fiával Dobos István. A Nyársapáton élő család középiskolás ikerlányai pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretnének tovább tanulni. Két év múlva katonai alapismeretekből is érettségiznek, azt viszont még nem döntötték el, hogy a rendőri, illetve a katonatiszti pálya közül melyiket választják majd.
![1596006328](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fb8d4ec2793096747.jpg)
Erzsike a jövő év tavaszán szeretne Pista fiával együtt bevonulni a huszonöt napos katonai alapkiképzésre. A családi terv szerint távollétük alatt, a szomszédban lakó nagyszülők segítségével, férje vezeti majd a háztartást – azután „csere". Annak ellenére ugyanis, hogy Dobos István volt sorkatona, kéthetes kiképzésen neki is részt kell majd vennie.
– Cegléden, az akkori tüzérdandárnál húztam le egy évet. Ugyan tizennyolc hónapra hívtak be minket, de mázlink volt: közben egy törvénymódosítás ugyanis csökkentette a sorkatonai szolgálatunk idejét. Eredetileg irányzó lettem volna, de aztán kijelöltek a laktanya önellátására létrehozott gazdaság vezetésére. Hatalmas szabadtéri kertészetben, fóliasátrakban, üvegházban dolgoztunk, és több száz disznót hizlaltunk egyszerre. A rengeteg munka mellett mégis aranyéletem volt: a reggeli tornát könnyedén el tudtam sumákolni, szolgálatot csak a konyhán kellett adnom, és szinte minden hétvégén hazamehettem. Pár hónap múlva aztán felajánlották, hogy legyek az egyik ütegnél szolgálatvezető. Rossz döntést hoztam, nem hagytam ott a gazdaságot. Pedig, ha váltok, nyugdíjas koromig maradhattam volna katona, a beosztás ugyanis továbbszolgálói hely volt. Honvédként szereltem le, a helyettem odavitt srác pedig sor-őrmesterként – idézte fel katonaélményeit a családfő.
![1596006328](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fb9131e4585466707.jpg)
Dobos István jelenleg fegyveres biztonsági őrként dolgozik Cegléden. A sorkatona korában nagyon is jól megismert objektum, az egykori Dózsa György laktanya felügyeletét bízták rá.
![1596006329](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fb9439a2379882041.jpg)
A család ifjabbik férfitagja is régóta érdeklődik a katonai pálya iránt, a döntő lépésre mégis csak tavaly nyár végén, a dunai árvíz levonulása után szánta el magát.
– Láttuk, hogy nagy a baj, részt akartunk venni a védekezésben, a helyreállítási munkálatokban. Itt a környékünkön azonban senki nem tudta megmondani nekünk, hogy hol jelentkezhetnénk segíteni. Azt viszont tudtuk a híradásokból, hogy a honvédség nem utasította el az önkénteseket, sőt nagyon is számított a munkájukra a gátakon. Tulajdonképpen emiatt döntöttünk úgy, hogy mi is jelentkezünk tartalékos szolgálatra. Arra számítunk, hogy a jövőben, egy esetleges veszélyhelyzetben minket is behívnak majd, és segíthetünk a bajbajutottaknak, részt vehetünk a károk felszámolásában. Az elmúlt hónapokban pedig szívesen mentünk volna a déli határszakaszra. Édesapám motorszerelőnek tanult, én pedig bútorasztalos vagyok, biztos találtak volna nekünk munkát az ideiglenes biztonsági határzár építésénél – idézte fel a történteket Pista.
![1596006329](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fb978c01252464134.jpg)
Erzsike és a lányok gyakran buliznak együtt.
Nyársapát ugyan Pest megyéhez tartozik, Dobos István és fia mégis az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájába ment érdeklődni az önkéntes tartalékos szolgálat feltételei felöl. Kecskemét ugyanis sokkal közelebb van a lakhelyükhöz.
– Amikor a fiúk hazajöttek és elmondták, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük, rájöttem, hogy ezeket a követelményeket én is teljesíteni tudom. A jelentkezéshez azonban a főnökeim hozzájárulása is kellett. Dajka vagyok a nyársapáti óvodában, ezért először a vezető óvónővel beszéltem – meglepődött ugyan, de mellém állt. Kis Miklós polgármester pedig kimondottan remek ötletnek tartotta elhatározásomat. Megígérte, hogy mindig megoldja majd a helyettesítésemet, amikor szüksége van rám a seregnek. Édesanyám viszont egyáltalán nem lelkesedett, amikor elmondtam neki, hogy mire készülök. Miután fel-
ocsúdott a döbbenetből, megjegyezte, hogy nekem bizony elment a józan eszem. Azóta persze már megbékélt, és a barátainkkal együtt drukkol, hogy sikerüljön a felvételink – kapcsolódott a beszélgetésbe Erzsike.
![1596006329](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fb9ad959784690774.jpg)
Fegyverismereti óra a 10/c-ben.
Dobosék biztosak voltak abban, hogy az orvosi vizsgálaton megfelelnek, viszont úgy érezték, az erőnléti felmérésre alaposan fel kell készülniük. Két hétig közösen tornáztak esténként, nyomták a fekvőtámaszokat és versenyeztek, hogy ki tud több felülést csinálni. A családi edzésnek aztán meg is lett az eredménye: mindhárman jóval az elvárt szint fölött teljesítettek. A házi versenyt egyébként 333 ponttal Erzsike nyerte, a második helyen a fia végzett 298 ponttal, a férje pedig 248 pontjával a „bronzérmet vihette haza".
– Az eredményeket látva, a felmérést vezető tornatanár meg is kérdezte, hogy miért nem szerződéses katonáknak jelentkezünk. Elmondtam, hogy a jövőt illetően valóban erre készülünk, hiszen a hadsereg biztos munkahelyet, stabil és kiszámítható életpályát kínál. Úgy gondoljuk azonban, hogy mielőtt hosszú távú elkötelezettséget vállalnánk, nem árt egy kicsit „körbenézni", kipróbálni magunkat – folytatja a történetet a családfő.
![1596006329](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fb9df689337487910.jpg)
A Dobos lányok csapatának az őszi versenyen nem hozott szerencsét a 3-as rajtszám.
A család ikerlányai, Nikolett és a nála öt perccel fiatalabb Barbara viszont már másfél éve folyamatosan ismerkednek a hadsereggel. A kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola 10/C rendészeti osztályába járnak. Rendszeres résztvevői az iskolai sportversenyeknek, ősszel például a középiskolások Honvédelmi Kötelék elnevezésű megmérettetésének Bács-Kiskun megyei döntőjén is ott voltak. Mint mondták, remek bajnokság volt annak ellenére, hogy csapatuk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Nikolett és Barbara választható tantárgyként katonai alapismeretekből is érettségizik majd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretnének tovább tanulni. Azt viszont még nem döntötték el, hogy a Rendészettudományi Karra vagy a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra jelentkeznek-e.
A kecskeméti Gáspár András Szakközépiskolában 2008-tól oktatják a rendészeti ágazatban tanuló diákok számára a 9. évfolyamtól, választható közismereti érettségi tárgyként, a katonai alapismereteket. A katonai pálya népszerűsítése érdekében pedig az intézmény együttműködési szerződést kötött Kecskemét önkormányzatával, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázissal, valamint az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksággal.
![1596006329](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fba1e806989551856.jpg)
Pista szívesen vállalna szerződéses szolgálatot, de előtte szeretné kipróbálni magát önkéntes műveleti tartalékosként.
A képzést a tantestület részéről Madariné Ádám Györgyi, az intézményegység vezetőjének helyettese koordinálja, a tantárgyat Lassú Gábor tanár, Szabó János nyugállományú ezredes, valamint az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának vezetője és helyettese, Durgó Tamás, illetve Gáldonyi Sándor századosok oktatják. A közös munkát a bázis részéről Minkó Ottó alezredes, kiképzési főnök segíti. Az intézményben jelenleg négy évfolyamon, összesen nyolc osztályban tanítják a katonai alapismereteket.
Az iskola végzősei közül egyre többen választják a katonai pályát. A továbbtanulni szándékozók közt népszerű a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, illetve az MH Altiszti Akadémia, sokan pedig szerződéses katonai szolgálatra jelentkeznek.
Több mint negyven alkalommal népszerűsítették idén külső helyszíneken a katonai pályát az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársai. A megye összes középiskolájával tartják a kapcsolatot, általában rendhagyó osztályfőnöki órák levezetésére kapnak felkérést. Munkájuk egyik leglátványosabb eredménye, hogy tavasszal egyszerre harminckilenc diák jelentkezett önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra Kiskunhalasról és a város vonzáskörzetéből. Néhány kivétellel valamennyien a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskolájának tanulói.
![1596006330](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f211fba5c37b114776295.jpg)
A katonai alapismereteket a tizedikeseknek Lassú Gábor tanár oktatja.
A kecskeméti iroda munkatársai rendszeres résztvevői a pályaválasztási kiállításoknak, a falunapoknak és a különböző városi rendezvényeknek is. A toborzómunkába pár hónapja az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vezénylőzászlósa is bekapcsolódott. Bezsenyi Tamás törzszászlós elsősorban a repülőműszakiak feladatairól, élet- és szolgálati körülményeiről, a repülőbázis rendeltetéséről tájékoztatja az érdeklődőket.
Fotó: Gáldonyi Sándor százados, a szerző és archív
Forrás: Magyar Honvéd 2015. december