Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Örököltük a hagyományokat”

Szöveg: Takács Vivien |  2017. szeptember 13. 17:36

Kulturális szakmai fórumot tartott szeptember 12-én, kedden a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központ gróf Esterházy Mihály termében az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatósága.

1596038512

A rendezvényen Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Rekreációs és Kulturális Igazgatóság (MH BHD RKI) igazgatója köszöntötte a résztvevőket. „A Magyar Honvédségben jelen van a kultúra" – hangsúlyozta megnyitójában az ezredes. Hozzátette: „Az önök nyomdokain haladva a honvédség kulturális tevékenysége megmaradt, örököltük a hagyományokat, vezetőink támogatásával pedig a kulturális tevékenység az elmúlt években továbbfejlődött."

1596038512

A köszöntő gondolatok után előadásában az ezredes ismertette az MH BHD RKI 2017. évi feladatait és terveit. Bemutatta az igazgatóság objektumait, valamint a kulturális alosztály tevékenységét. Büszkén tett említést a képzőművészeti alkotótáboroktól, a Célra tarts! elnevezésű, középiskolás diákok számára hirdetett honvédelmi vetélkedősorozatról, valamint az Euroatlanti Nyári Egyetemről is. A Honvéd Kulturális Központban tartott állami és katonai ünnepek rendezvényeire is kitért, majd a rekreációs alosztály tevékenységéről beszélt. Prezentálta a mátraházi, bujáki, mályi és bánki Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központokat, majd a nemzetközi üdültetéssel kapcsolatos koordinációs munka folyamatát. Előadása végén beszámolt a 2017-ben elért eredményekről és a jövőbeli tervekről.

1596038512

Ezt követően Nagy Gyula nyugállományú ezredes, a Budapesti Nyugállományúak Klubjának elnöke mutatta be a honvédségen belüli nyugdíjasszervezeteket. A szakmai fórumon Réz András filmesztéta is előadást tartott Kultúra, kultúraközvetítés címmel. A nap hátralevő részében bemutatkozott a humán-, a nyugállományúak, valamint a könyvtáros szekció is.

1596038513

A szakmai konferencia egyik célja az volt, hogy a volt katonai szervezetek egykori kultúrmunkásai, könyvtárosai, a helyőrség klubok közművelődési munkatársai és a terület egyéb szakemberei találkozzanak a most állományban lévő kulturális és humán területen tevékenykedőkkel.

1596038513

Fotó: Rácz Tünde