Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Osztály, vigyázz! – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. december 14. 15:03

Az MH Logisztikai Központ részeként jött létre idén szeptemberben a Technológiai Igazgatóság, amelynek fontos szerepe lesz a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program megvalósításában. Az új szervezeti egység megbízott igazgatója Gecse János ezredes, akinek az alárendeltségébe négy osztály tartozik.

1596042468
Jelentős technikai, technológiai korszerűsítés előtt áll a Magyar Honvédség. A Zrínyi 2026 programban érintett katonai szervezetek megkezdték a számukra meghatározott feladatok teljesítéséhez szükséges feltételek megteremtését. Az MH Logisztikai Központ esetében ehhez az állománytáblát is módosítani kellett.

– A logisztikai központon belül szervezeti átalakítást, racionalizálást hajtottunk végre annak érdekében, hogy a hatáskörök még egyértelműbbek legyenek. Az érthetőség kedvéért nagyon leegyszerűsítve: két osztályunkból és egy alosztályunkból (képességeik, valamint a haderőfejlesztés logisztikai részéből ránk eső feladatok figyelembevételével) négy alárendelt egységet alakítottunk ki – mutatta az állománytáblát Gecse ezredes, aki az MH Logisztikai Központ haditechnikai főnöki beosztásból került az újonnan létrejött Technológiai Igazgatóság élére.

Az új struktúrában a kutatás-fejlesztési, tudományos és szabványosítási osztály felelős a Magyar Honvédségben folyó szabványosítási feladatok elvégzéséért, és aktívan részt vesz az új haditechnikai eszközök rendszeresítésének folyamatában. Koordinálja a szolgálati találmányok és használati minták oltalom alá helyeztetésének teendőit, valamint az oltalmat kapott szolgálati találmányokkal kapcsolatos ügyek nyomon követését. Az osztály munkatársai közül többen tagjai különböző nemzetközi és hazai tudományos bizottságoknak, szerkesztik az immár 61 éves Haditechnika című szaklapot, és részt vesznek a Katonai Logisztika című folyóirat szerkesztésében is.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 15-én, pénteken megjelenő számában!)