Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Osztrák-magyar közös tiszteletadás Bolyai János emlékére

Szöveg: Molnárné Révész Renáta százados |  2017. december 9. 11:06

Idén is megemlékezett a bécsi egykori Hadmérnök Akadémián található Bolyai János-emléktábla előtt az a magyar delegáció, amely a napokban tett látogatást az osztrák fővárosban, hogy lerója tiszteletét az egykori katonatudós előtt.

1596042318

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK), valamint a Bolyai János Honvéd Alapítvány közös szervezésében került sor az idei koszorúzásra, melynek hagyománya már  21 évre tekint vissza. 1996-ban ugyanis emléktáblát, 2004-ben pedig szobrot is állíttatott híres névadója tiszteletére a Bolyai János Honvéd Alapítvány, ahol minden évben a világhírű matematikus és hadmérnök születésének évfordulója közeledtével összegyűlnek az emlékezésre.

Idén jelen volt – többek között − a bécsi Nemzetvédelmi Akadémia parancsnokhelyettese és törzsének tagjai, valamint a bécsi magyar nagykövet, illetve az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka is.

1596042319

Az emléktábla koszorúzását megelőzően Rudolf Schütz vezérőrnagy, osztrák tábori lelkész Kótai Róbert százados katolikus tábori lelkésszel, és Székely Attila főhadnagy protestáns tábori lelkésszel tartott közös megemlékező imádságot, majd az NKE HHK dékánhelyettese, Jobbágy Zoltán ezredes mondta el megemlékező beszédét.

Az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelölti díszegyenruháját viselő hallgató, valamint a Nádor Díszőrség tagjai a Bécsi Gárda díszőrségével közösen tisztelegtek a Stift templomban található emléktábla, illetve Bolyai János mellszobra előtt.

1596042319

Bolyai János maga is a bécsi katonai akadémián folytatta tanulmányait, ott teljesedett ki géniusza, közös büszkeségére válva mind az osztrák, mind a magyar hadtörténelemnek. A mellszobrot 2004-ben avatta fel − katonai tiszteletadással − Raimund Schittenhelm tábornok, az akadémia akkori parancsnoka és prof. dr. Berek Lajos ezredes, kari dékán. Utóbbi a szobrot is maga alkotta. A „Bolyai János, a hadmérnök" című mellszobrot a Nemzetvédelmi Akadémia díszterme, a Sala Terrena előtti folyosón állították fel, és azóta is minden évben az osztrák és a magyar küldöttség közösen emlékezik a nagyszerű katonatudósra, matematikusra születésének évfordulója közeledtével.

A szobor előtt az együttműködés és a közös megemlékezés fontosságát emelte ki beszédében mind az NKE HHK dékánja, Pohl Árpád ezredes, mind a házigazda képviseletében Rene Segur-Cabanac dandártábornok.

A delegációt és a megjelenteket ezután a magyar nagykövetség rezidenciáján fogadta dr. Perényi János, Magyarország ausztriai nagykövete.

1596042319


Fotó: a szerző felvételei