Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öt hónapon belül negyedszer mentett életet az őrvezető

Szöveg: honvedelm.hu |  2018. február 14. 9:42

Öt hónapon belül negyedszer mentett életet Agárdi László őrvezető, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság, 7. Területvédelmi Századának gépjárművezetője. Legutóbb – február 13-án, kedden – pécsi szolgálati útja során volt szemtanúja annak, hogy a belvárosban, egy gyalogátkelőhelyen elgázolnak egy gyalogost.

Agárdi őrvezető – a harctéri életmentő tanfolyamon (Combat Life Saver – CLS) tanultak alapján – azonnal nekiállt a sérült ellátásának. Megállapította, hogy a fiatal hölgy súlyos láb- és gerincsérülést szenvedett, majd a mentők kiérkezéséig elsősegélyben részesítette a sérültet.

Mivel mindig tart magánál harctéri életmentő katona felszerelést, a sérült kihűlését is meg tudta akadályozni: a nő alá hőfóliát rakott, illetve betakarta saját ruházatával is.

Mindeközben az őrvezetővel együtt utazó Huszár Bálint főtörzsőrmester a forgalom elterelésével biztosította a helyszínt.

1599181659

Fotó: illusztráció