Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Parancsnoki ellenőrzés a védekezési helyszíneken

Szöveg: Juhász László százados |  2013. június 16. 6:41

Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka ellenőrizte az árvízi védekezéssel kapcsolatban a visszacsoportosítás megtervezését, megszervezését, valamint az egyes helyszíneken a védekezési munkálatok befejezését június 15-én.

A délelőtt folyamán Domján vezérőrnagy meghallgatta Székesfehérváron, az MH ÖHP-n Rózsa Tibor ezredes, a Katasztrófavédelmi Operatív Csoport (KOCS) aznapi váltásvezetőjének jelentését. A KOCS június 3. óta folyamatos, 24 órás szolgálatot lát el a parancsnokság vezetési termében.

Délután a vezérőrnagy az egyes helyszíneken hajtott végre ellenőrzést. Elsőként Decsre, az árvízi védekezésre kialakított bázisobjektumba látogatott. Itt Nyers József mérnök ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka fogadta, aki ebben a körzetben a védekezés katonai feladatait irányította. A látogatás során előléptetésekre is sor került: az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj Támogató Századának két katonája vehette át az új rendfokozati jelzéseket Domján Lászlótól. Az előléptetési parancs június 15-től szólt, és ez a nap a gátakon érte a katonákat: Takács József főtörzsőrmestert zászlóssá, míg Sipos János őrmestert törzsőrmesterré léptették elő.

1595955683

Domján vezérőrnagy ezután Bátán ellenőrizte a még védekezési munkálatokat folytató katonákat. Ezen a területen a tervek szerint vasárnap reggel 6 óráig vesznek részt a katonák a feladatban, ezután visszatérnek helyőrségükbe. Az ellenőrzés a kalocsai laktanyában fejeződött be, ahonnan a Duna alsó szakaszán folyó védekezés katonai feladatait irányították, illetve a logisztikai ellátást is innen szervezték.

Az MH ÖHP parancsnoka mindhárom helyszínen megköszönte a katonák áldozatos tevékenységét, valamint az ellenőrzés során megállapította: minden feltétel adott ahhoz, hogy a még kint lévő katonák és technikai eszközök biztonságosan visszatérjenek laktanyáikba.

Fotó: a szerző felvételei

Címkékárvíz