Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakodási gyakorlat és módszertani bemutató Táborfalván

Szöveg: Hegedüs Anita |  2014. május 11. 9:36

Vasúti rakodási gyakorlat és módszertani bemutató keretében nyerhettek betekintést az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) tevékenységi körébe a felsővezető-képző tanfolyam 23. évfolyamának hallgatói május 7-én.

1595971826

A felsővezető-képző tanfolyam hallgatói ismerkedtek az MH Katonai Közlekedési Központ tevékenységeivel

A táborfalvai közlekedési kiképzőbázis adott helyet a közúti és vasúti technikai eszközök statikus, illetve dinamikus bemutatójának. A vendégek közelebbről szemügyre vehették többek között a Ztz típusú vasúti kocsit, a Rába H22 konténerszállítót, valamint a különböző anyagmozgató és rakodóberendezéseket. A központ szállításokkal foglalkozó szakállománya szakszerűen ismertette az eszközök működését, majd alkalmazásuk módját, gyakorlati használatukat is bemutatta.

1595971827

Daru segítségével végzett konténerrakodás

„Az MH Katonai Közlekedési Központ a katonai szállítási feladatokban is sikeresen helytáll. Ezt a „Várpalota Challenge 2014" gyakorlat is bizonyította, amelynek során a központ munkatársai 2500 fő és több mint 1200 technikai eszköz mozgatását végezték földön, vízen, levegőben egyaránt"  − hangsúlyozta Pataki Zsolt alezredes, központparancsnok-helyettes az MH KKK feladatrendszerét bemutató előadásában.

1595971827

A vendégek különböző anyagmozgató és rakodóberendezéseket is megtekintettek
Címkékközlekedés