Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó állománygyűlés

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. december 18. 6:24

Feladatokban zsúfolt, sikeres évet tudhatnak maguk mögött az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársai. A 2018-ban közösen elért eredményeket évzáró-évértékelő beszámolójában foglalta össze Durgó Tamás őrnagy, az iroda vezetője.

1599197286
Rendhagyó állománygyűlésén értékelte az elmúlt évben végrehajtott nagyobb jelentőségű feladatokat és az elért eredményeket munkatársai és a meghívott vendégek előtt Durgó Tamás őrnagy. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Bács-Kiskun megyei irodavezetője ünnepélyes külsőségek közt köszönte meg kollégáinak az érdekvédelem, a hadisírgondozás, a fiatalok honvédelmi nevelése és a katonai toborzás területén 2018-ban végzett példaértékű munkáját.

1599197286
Az iroda kollektívája által elért kimagasló eredményekhez Vitár Zsolt alezredes is gratulált. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese – miután röviden vázolta a következő év várható feladatait is – az iroda dolgozói napi munkáját segítőknek külön is köszönetet mondott.

1599197286
A katonai toborzás és a honvédelem ügyének huzamosabb időn át végzett támogatásáért Szűcs Imre ezredes, az MH KIKNYP parancsnoka elismerő oklevelet adományozott Minkó Ottó alezredesnek, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kiképzési főnökének és Kuklis Krisztina őrmesternek, a bázis személyügyi altisztjének. Az iroda és jogelőd szervezeteinél több mint harminc év munkaviszony után a HM Arzenál Zrt. kiskunfélegyházi gyárába távozó Bárány Sándor tanácsos munkáját ajándéktárggyal, Pajor Mihály vagyonőr munkáját emléklappal köszönte meg Szűcs ezredes. A honvédelmi nevelés ügyének támogatásáért pedig Zilahi Kálmánt, a kecskeméti református temető vezetőjét részesítette elismerésben.

1599197286
Fotó: a szerző felvételei