Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sajtótájékoztató Kaposváron

Szöveg: Mészáros Károly százados |  2016. április 25. 7:22

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári központjában sajtótájékoztató keretében ismertették a „Toborzó Országfutás 2016” Somogy megyei szakaszának tervezett eseményeit.

1596012374

Az esemény házigazdája, Horváth Jenő őrnagy elmondta, hogy a rendezvény célja a katonai hivatás és a sport népszerűsítése, katonai toborzórendezvények megtartása, a Magyar Honvédség és a civil lakosság kapcsolatának erősítése. A Budapestről április 13-án elrajtolt Toborzó Országfutáson a parancsnokság munkatársai az olimpiai eszme előtt is tisztelegve 2016 kilométert tesznek meg, és több mint 200 települést érintenek. Horváth Jenő őrnagy bejelentette, hogy a somogyi távon – május 4-6 között – több helyszínen civilek, iskolások és közismert személyek, sportolók is aktív részesei lesznek a váltófutásnak.

Dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke az ifjúság körében a sportolás fontosságát emelte ki, míg Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere, kajakvilágbajnok fontosnak tartotta kiemelni a Magyar Honvédség katonái fizikai erőnlétének fontosságát. Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok, a Kaposvári Vízilabda Klub vezetőedzője elmondta: örül annak, hogy részvételével nemes kezdeményezést támogathat, míg Szabó Péter, az 1988-as szöuli olimpia úszója kijelentette, hogy katonaviselt emberként örömmel tesz eleget a felkérésnek és volt sportolóként szeretne példát mutatni a katonáknak.

1596012374

Somogy megyében május 4-6 között teljesítik a futók és a hozzájuk csatlakozók a Kercseliget-Taszár-Kaposvár-Szenna-Bárdudvarnok-Kadarkút-Nagyatád-Somogyszob-Iharosberény-Pogányszentpéter útvonalon a távot. A futás a terv szerint 12 somogyi települést érint, a teljes futótáv közel 130 kilométer lesz.

Kaposváron május 4-én 15.30-kor a hősök templomához érkeznek a baranyai váltó tagjai. Itt és az izraelita temetőben az első világháború katonahőseire is emlékeznek a résztvevők.

Kaposváron, a Kossuth téren május 5-én 8.15-kor veszi kezdetét a somogyi futás, általános és középiskolások, valamint neves személyiségek részvételével. A városi futótáv a Kossuth tér-Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia közötti távolság, amely megközelítőleg 1,7 km. Az eseményre a Kaposvári Helyőrségi Zenekar térzenéje fogja felhívni a figyelmet.

Nagyatádon a Széchényi téren fogadják majd a váltófutókat. A helyszínen toborzópont, hatástalanított fegyverbemutató, katona-zenekari gyepshow várja az érdeklődőket. Látogatható lesz a Hadtechnikai Park és a Turisztikai Központban található egyenruha-kiállítás. A futás a Széchényi térről a tervek szerint 16 órakor indul általános és középiskolások, valamint a város lakosságának, köztük Ormai István polgármesternek a részvételével.

A futás során, május 4-én Taszáron, míg május 5-én Kadarkúton és Iharosberényben koszorúzással emlékeznek a lakossággal együtt az MH HKNYP futói a két világháború katonai áldozataira. A szervezők gyűjtést is szerveznek a katonaárvák javára – mondta el a központ parancsnoka.

1596012374

A sajtótájékoztató befejezéseként Horváth Jenő őrnagy átadta a futást vállaló közéleti személyeknek és sportolóknak az esemény hivatalos pólóját.

Fotó: Koncsek Barna főtörzsőrmester