Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres évet zártak

Szöveg: Galambos Sándor |  2019. március 12. 18:30

Ünnepélyes klubfoglalkozás keretében értékelték az elmúlt évben végzett közösségi munkát, és pontosították az idei év feladatait a Magyar Veterán Repülők Szövetsége kecskeméti szervezetének tagjai. Az elnökség beszámolójából kiderült: saját szervezésű programokban gazdag, pénzügyi szempontból eredményes évet zárt a közösség.

1599199998
Évzáró-évindító közgyűlést tartott a Magyar Veterán Repülők Szövetsége kecskeméti területi szervezete. A közgyűlésen megjelenteket a levezető elnök, Varsányi Mihály nyugállományú alezredes köszöntötte, majd az elnökség beszámolóját és az idei évre tervezett programokat Őrs Ágoston nyugállományú alezredes, az egyesület elnöke ismertette. A közösség pénzügyi helyzetéről Bartus Mihály nyugállományú alezredes adott tájékoztatást, a pénzügyi ellenőrző bizottság felügyeleti munkájának a tapasztalatait pedig Bedő István nyugállományú alezredes foglalta össze.

1599199999

A vezetőség beszámolójából kiderült: mozgalmas, feladatokban és közösségi tevékenységben zsúfolt évet tudhat maga mögött a kollektíva. A munkatervükben megfogalmazottak döntő többségét végrehajtották, az egyesület tagjai közül az elmúlt évben hárman részesültek honvédelmi miniszteri, hárman pedig Honvéd Vezérkar főnöki elismerésben. Saját rendezvényeik mellett rendszeresen részt vettek a városi ünnepségeken.

1599199999

Kiváló kapcsolatot ápolnak a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségével, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársaival, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázissal, az MH Légijármű Javítóüzemmel, a Kecskeméti Nyugdíjas Klubok Megyei Jogú Városi Szövetségével és a városban működő társ nyugdíjas szervezetekkel.

1599199999

Az ünnepélyes zárszámadó közgyűlésen a kecskeméti repülőbázis egykori parancsnokai közül idén hárman tudtak részt venni: Schadl György, Pintér Sándor és Karmazsin Sándor ezredesek. A Budapesti Nyugdíjas Klub Repülő és Légvédelmi Tagozatát dr. Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornok, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodáját Gáldonyi Sándor százados, a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesületét pedig Csóka Tamás nyugállományú ezredes képviselte.

1599199999

Fotó: a szerző felvételei