Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeresen zárult az EBESZ fegyverzetellenőrzése

Szöveg: Révész Béla |  2016. július 2. 7:07

Véget ért az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fegyverzetellenőreinek látogatása Magyarországon. Az eredmény minden tekintetben sikerként könyvelhető el.

1596015994

Huszonhat országból hetvenegy delegált vett részt hazánkban azon a többnapos látogatáson, amelynek során a bécsi dokumentum 2011-es módosításában foglaltak szerint egy légibázis és egy szárazföldi alakulat napi tevékenységével, felépítésével, a fegyveres erők rendszerében betöltött szerepével ismerkedhettek meg. Az egyezményt aláírók a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések jegyében ötévente biztosítanak lehetőséget a többi fél számára az ilyen jellegű kontrollra.

Az ellenőrzés célja volt az is, hogy a látogatók bepillantást nyerjenek a kiképzési struktúrába és a védelmi képességekkel kapcsolatos információkhoz jussanak.
A program során a látogatók június 28-án az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségét keresték fel, ahol a létesítmények és az alakulat felépítése mellett dinamikus bemutatót is láthattak. A delegáció szóvivője, Erich Krumpl ezredes pozitívan nyilatkozott a látottakról. Mint mondta, a magyar katonák kiváló munkát végeztek, a tervezett programot tökéletesen teljesítették.

1596015995

Két nappal később, június 30-án a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tettek látogatást a delegáltak. A szóvivő itt is a szervezettséget és a hozzáállást emelte ki elsősorban, az értékeléskor pedig hozzátette: „Számtalan ilyen eseményen veszünk részt, és tudjuk, hogy mindig becsúsznak apróbb hibák. Itt azonban nem tapasztaltunk ilyesmit."

Andrejcsik Gyula ezredes, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Fegyverzet-ellenőrzési Osztály osztályvezetője a honvedelem.hu kérdésére elmondta: a látogatás programjai zökkenőmentesen zajlottak le, a delegáció tagjai a legnagyobb elismerés hangján szóltak a látottakról, a katonákról és a körülményekről. Az ezredes kitért az egyik nyugdíj előtt álló brit delegált véleményére is, aki karrierje egyik csúcspontjaként értékelte a mostani látogatást.

1596015995

A munka magyar részről ezzel korántsem ért véget: „Azonnal belekezdünk a tapasztalatok feldolgozásába és értékelésébe. Minden ilyen látogatás óriási tapasztalatszerzési lehetőség. Az elemzés eredményeit írásos jelentésként nyújtjuk be dr. Benkő Tibor Honvéd Vezérkar főnöknek és Siklósi Péter védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkárnak" – mondta Andrejcsik ezredes.

Az idei ellenőrzést egy jubileum tette különlegessé. Huszonöt esztendeje, hogy megalakult a magyar fegyverzet-ellenőrzési szervezet. Az MH KDK ünnepi állománygyűlésén erre az alkalomra emlékeztek az alakulat katonái. Az eseményen a fegyverzet-ellenőrzés területén együttműködő társszervezetek képviselői, valamint a fegyverzet-ellenőrzési szervezet volt munkatársai is részt vettek.

1596015995