Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stratégiai végelszámolás az európai hadszíntéren

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. szeptember 20. 13:12

A második világháború európai hadszínterének hadviselő feleit, az általuk alkalmazott stratégiákat és hadműveleti célokat mutatta be dr. Számvéber Norbert, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár levéltárvezetője szeptember 10-én, a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem előadásán.

A történész elmondta, a háború utolsó éveiben a Szövetségesek legfontosabb stratégiai célja az volt, hogy Németországot feltétel nélküli fegyverletételre kényszerítse. Németország stratégiai célja a normandiai partraszállás után már csupán arra szorítkozott, hogy elnyújtsa a háborút addig, amíg a szövetségesek közötti ellentétek ki nem éleződnek annyira, hogy egymás ellen forduljanak. Míg a nyugati hadszíntéren a legfőbb cél az időhúzás volt, a keleti hadszíntéren világnézeti háborút vívott Németország, amelyben Hitler semmiféle kompromisszumra nem lett volna hajlandó.

Számvéber Norbert rámutatott, az angolszász szövetségesek az úgynevezett közvetett stratégiai felfogást alkalmazták a hadszíntereken, így akarták a súlyos veszteségeket elkerülni, szemben például a Szovjetunióval, amely a közvetlen stratégiai felfogást részesítette előnyben.

1596000381

A hadviselő felek a hadászati kultúra tekintetében is más-más úton jártak. A német Wehrmachtra a mozgási hadászati kultúra volt a jellemző. Az anyagi hadászati kultúrát az angolszász hatalmak képviselték a második világháborúban. Ennek az volt a jellemzője, hogy az ipari potenciálra alapozva, pontosan kiszámolva a célok eléréséhez szükséges anyagi hátteret. A szovjet hadsereg a tömeges hadászati kultúrát alkalmazták, ennek megfelelően mennyiségi fölényükkel kompenzálták hiányosságaikat és vívták ki a győzelmet.
Feltűnt még a partizán hadászati kultúra is a második világháborús Jugoszláviában, ez azonban nem tartott sokáig, ugyanis az országba bevonuló Vörös Hadsereg itt is a saját kultúráját honosította meg.

Az előadáson arról is szó esett, hogy a harcvezetési felfogás is különbözött a hadviselő feleknél. A Wehrmachtban a feladat teljesítésére összpontosítottak, ennek megfelelően a feladat végrehajtásával megbízott parancsnokok szabad kezet kaptak. Sok esetben éppen az ebből fakadó rugalmasságnak köszönhették, hogy a túlerővel szemben, és az egyre szűkösebb erőforrásokkal is folytatni tudták a háborút. Ezzel szemben az angolszászok és a Szovjetunió a parancsközpontú vezetést részesítették előnyben, amely sokkal kötöttebb volt, a kezdeményezést és a rögtönzést igen nehezen tolerálta.

A német stratégiai vereség lehetősége 1944-ben jelent meg először, majd a Vörös Hadsereg folyamatosan nyomult előre Németország szatellitállamai felé. 1945-ben még zajlottak azért hadműveleti szintű ellencsapások, a legfontosabb éppen Magyarország területén bontakozott ki, és a harcok folytatásához nélkülözhetetlen erőforrások érdekében indították. A háború utolsó szakaszában összeért a nyugati és a keleti hadszíntér, mígnem május 15-én teljesen összeomlott a német ellenállás.

1596000382

Fotó: a szerző felvételei