Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Struktúraváltás után fordulópont

Szöveg: Szabóné Varga Erika zászlós |  2013. március 27. 15:02

Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartott  a napokban az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) Budapesten.

1595951459

„Amíg az elmúlt évet a megújulás és változások sora jellemezte, addig ebben az évben
a központ a fordulópontjához érkezett" – kezdte értékelését Pásztrai György alezredes,
az MH CKELMK megbízott parancsnoka.

„A központ nemcsak új és végleges helyére
költözött, de szakmailag átgondolt szervezeti struktúraváltást is végrehajtott, olyan
képességeket létrehozva – például: célcsoportelemzés, médiafigyelés -, melyekkel stabilabban
és hatékonyabban teremti meg helyét és szerepét a hazai feladatokban. A változások
közepette sem állt meg az élet, hiszen folyamatosan biztosítottuk az előadókat a különböző
külszolgálatra induló állomány felkészítéséhez. Emellett tevékenyen részt vettünk a hazai
és nemzetközi gyakorlatokon is.  A
változás eredményét és sikerét igazolta a Vízforrás 2013 faladat is, amelyben CIMIC-összekötő
csoportokat alkalmaztunk, de tevékeny részt vállaltunk az MH Pápa Bázis Repülőtérre
települt NATO Nehéz Légiszállítási Ezred munkatársainak családtámogatási rendszerének
kialakításában is" – fogalmazott az alezredes.

1595951459

A megbízott parancsnok szerint „ez az év sem lesz könnyebb, de ugyanolyan
aktívan és megfelelő szakmaisággal kell folytatnunk a már megkezdett feladatainkat és
keresnünk új kihívásokat."

Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parnacsnokság szárazföldi haderőnem főnöke értékelésében hangsúlyozta: „e kis létszámú állomány
összekovácsolt és szerteágazó feladataik ellenére, jó szakmai képességekkel rendelkezik."

1595951459